Ezt állítja a TVR kolozsvári stúdiójának távozó román főszerkesztője. Adrian Roca-Rozenberg kitálalt.
Terjedelmes interjúban számolt be a PressOne portálnak a köztelevízió kolozsvári stúdiójánál uralkodó állapotokról Adrian Roca-Rozenberg, a román nyelvű műsorok távozó főszerkesztője. Mint arról beszámoltunk, Rozenberg – Pákai Enikővel, a magyar adás főszerkesztőjével együtt – nem vállalja tovább a főszerkesztői tisztséget, ezt azzal indokolta, hogy a stúdión belül elmérgesedett a helyzet, és nem tud együttműködni Romeo Couțival, a kolozsvári tévé igazgatójával.
A közszolgálati tévé kolozsvári stúdiója – szerkesztőinek szándékával ellentétesen – azzal került be a hírekbe, hogy egyik külső munkatársuk manipulatív riportot készített a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon koncertező Beatrice fellépéséről, az azt kísérő felvételekről. A helyi román nyelvű adás főszerkesztője nem engedte adásba, ennek ellenére – Couți közbenjárásának köszönhetően – a TVR központi csatornáinak híradóiban többször is adásba került.

Adrian Roca-Rozenberg
Az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, valamint az Országos Audiovizuális Tanács elé került, maguk a kolozsvári stúdió munkatársai is panaszt tettek. Az etikai bizottság elítélte a félrevezető és tendenciózus anyagot, a vezetőtanács és az audiovizuális tanács vizsgálata pedig még folyamatban van. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a riport készítője, Diana Apahidean azóta már nem dolgozik a kolozsvári tévének, a tordai városháza szóvivője lett.
Adrian Roca-Rozenberg minden részletre kiterjedően beszél a tarthatatlan helyzetről, ezek közül kiemelnénk azokat az aspektusokat, amelyek a kolozsvári tévé igazgatójának magyar vonatkozású témákkal kapcsolatos hozzáállását tükrözik.
• Rozenberg szerint a konfliktus közte, illetve a tévé munkatársai és Couți között nem újkeletű, de múlt nyáron „robbant”, a Beatrice-riport miatt. A Kolozsvári Magyar Napok elleni támadás szándékolt, tudatos volt, az igazgató megrendelte az anyagot.
Ő tendenciózusnak ítélte Apahidean riportját és nem engedélyezte a sugárzását, mire az igazgató bejelentette, hogy akkor őt megkerülve elküldi az anyagot a bukaresti stúdiónak. Az igazgató bosszúálló alkat, többször is beavatkozott a műsorkészítésbe, bár ezt nyíltan nem ismerné el.
• Az igazgatónak mintegy két éve „akadtak be” a magyarok. Azelőtt, amíg az RMDSZ-t képviselő Sebesi Karen Attila is tagja volt a tévé igazgatótanácsának, nem volt semmi problémája a magyarokkal, akkor „a magyarok voltak a legjobbak”; vagyis kontextustól függően váltogatja a hozzáállását.
• Kevesen tudják – állítja Rozenberg –, hogy Couți kitalálta: december 1-én, a román nemzeti ünnepen ne Gyulafehérvárról tudósítsanak, ahogy az megszokott volt, hanem a Székelyföldről, hogy bemutassák az ottani románok helyzetét. A projekt végül épp a helyi románok ellenállásán bukott meg, akik arra kérték a kolozsvári tévéseket, hogy feleslegesen ne szítsanak feszültséget.
• A kolozsvári tévé volt az egyetlen, amely műsort készített arról, hogy Szucságon felavatták egy volt szekustiszt büsztjét, akit Székelyudvarhelyen lincseltek meg a ’89-es forradalom alatt. Annak ellenére ki kellett szállniuk a helyszínre, hogy a munkatársak nem tartották jó ötletnek egy volt szekus mártírrá avatását.
• A magyarok mellett az igazgató másik rögeszméje Moldova Köztársaság, ez számtalan helyszíni tudósításban, közös projektben nyilvánult meg, még akkor is, ha ezek szakmaisága hagyott is kívánnivalót maga után.
Romeo Couți igazgató a PressOne megkeresésére nem kívánta kommentálni a kialakult helyzetet. Az Adrian Roca-Rozenberggel készült beszélgetés teljes terjedelmében elolvasható a cikkünk alatti linken.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
A Ceaușescu-diktatúra legsötétebb időszaka, két erdélyi szász család és a tornyosuló kérdés: kivándorolni vagy vállalni az erőszakos asszimilációt a szülőföldön?
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
Akárcsak a szerelemben, a hadseregben is tévhit, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A NATO- és ENSZ-missziókat megjárt dr. Sztankai Krisztián őrnagy, egyetemi docens kolozsvári előadásán jártunk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

Egy olyan könyvet is bemutattak a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely miatt Ioan-Aurel Pop történészt, akadémikust köhögőroham kerülgetheti.
Egy olyan könyvet is bemutattak a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon, amely miatt Ioan-Aurel Pop történészt, akadémikust köhögőroham kerülgetheti.
Rengeteg kérdést eleve úgy teszünk fel, mintha kizárólag kisebbségi problémaként létezne – véli a BBTE adjunktusa, aki szerint a bicskával való verekedés a tehetetlenség jele. Nagyinterjú, II. rész.
Rengeteg kérdést eleve úgy teszünk fel, mintha kizárólag kisebbségi problémaként létezne – véli a BBTE adjunktusa, aki szerint a bicskával való verekedés a tehetetlenség jele. Nagyinterjú, II. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.