Hivatalos: etikátlan volt a TVR riportja a Nagy Feró-koncertről

A közszolgálati televízió etikai bizottsága állást foglalt az ügyben.
Hirdetés

Megsértették a Román Televízió (TVR) etikai kódexét azok a tudósítások, amelyek a Beatrice augusztusi kolozsvári koncertjéről kerültek adásba a TVR központi csatornáin – állapította meg szerdán közzétett állásfoglalásában a közszolgálati médium etikai bizottsága.

A hírről Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője is beszámolt a Facebook-oldalán:

A tudósítások azt sugallták, hogy irredenta rendezvénysorozat zajlik Kolozsváron, és úgy értelmezték, hogy az együttes XX. század című dala kedvező fényben tüntette fel Sztálint, Hitlert és az Iszlám Államot – szögezi le az etikai bizottság állásfoglalása.

Az etikai testület az ügy kilenc érintettjét meghallgatva egyhangúan megállapította, hogy a riport készítői az etikai kódex hat pontját hágták át, köztük a legfontosabbat, miszerint a közszolgálati újságírónak tiszteletben kell tartania az igazságot, a vitás témákat pedig részrehajlás nélkül kell kezelnie.

Hirdetés

Az etikai bizottság szerint Diana Apahidean riportja félrevezető, mert nem mutatja be megfelelőképpen a dal elhangzásának kontextusát, egy régebbi koncertfelvétel bevágásával azt a benyomást kelti, mintha az ominózus irredenta dal a kolozsvári fellépésen hangzott volna el, valamint alkalmasnak bizonyult arra, hogy a médiában ürügyet szolgáltasson a Kolozsvári Magyar Napok elleni támadásokra.

A Diana Apahidean külső munkatárs által forgatott anyagot Adrian Rozenberg felelős szerkesztő a kolozsvári regionális stúdióban nem engedte adásba, egyoldalúnak ítélte, és kiegészítését javasolta. Ennek ellenére a TVR központi csatornáinak híradóiban többször is adásba került. Az anyagba a bukaresti szerkesztők is „belenyúltak”, így a nézőket már csak egy rosszul látható felirat figyelmeztette, hogy a nyitó képsor nem a mostani kolozsvári koncerten készült.

A bizottsági ülés teljes jegyzőkönyve román nyelven itt olvasható el. A testületnél Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, az ActiveWatch sajtófigyelő civil szervezet és a TVR kolozsvári regionális stúdiójának 29 alkalmazottja tett panaszt, a tudósítások tendenciózus jellegét kifogásolva.

Hirdetés