Lemondott a kolozsvári tévé magyar adásának főszerkesztője

Az lett volna furcsa, ha marad, derült ki Pákai Enikő nyilatkozatából. A román főszerkesztő is távozik.
Hirdetés

Lemondott a Kolozsvári Televízió magyar adásának főszerkesztője, Pákai Enikő – írja a Szabadság kolozsvári napilap internetes kiadása. 

 
A közszolgálati tévénél több területi stúdió vezetőjének mandátuma is lejárt december 31-én, de nem hirdettek versenyvizsgát a következő három éves mandátumokra, ehelyett a Román Televízió elnök vezérigazgatója mindenki megbizatását még három hónappal meghosszabbította. Ezt csak az év végén tudták meg az érintettek is, magyarázta Pákai a Szabadságnak.
 
Pákai Enikő viszont nem vállalja többé a főszerkesztői tisztséget, és lemondott, akárcsak a román nyelvű adás főszerkesztője, Adrian Rozenberg, aki bevallotta, elmérgesedett a helyzet a kolozsvári stúdión belül, és nem tud együttműködni annak igazgatójával.
 
Ismeri a „rendellenes” helyzetet a közszolgálati tévé bukaresti vezetése is, mondta Pákai, ennek ellenére meghosszabbították a vezető tisztségeket betöltők mandátumát, és nem írtak ki még új versenyvizsgát a funkciókra.
 
A közszolgálati tévé kolozsvári stúdiója – szerkesztőinek szándékával ellentétesen – azzal került be a hírekbe, hogy egyik külső munkatársuk manipulatív riportot készített a tavalyi Kolozsvári Magyar Napokon koncertező Beatrice fellépéséről, az azt kísérő felvételekről. A helyi román nyelvű adás főszerkesztője nem engedte adásba, ennek ellenére a TVR központi csatornáinak híradóiban többször is adásba került. 
 
Az ügy a TVR vezetőtanácsa és etikai bizottsága, valamint az Országos Audiovizuális Tanács elé került, maguk a kolozsvári stúdió munkatársai is panaszt tettek, és mindkét testület elítélte a félrevezető és tendenciózus anyagot. Az etikai testület egyhangúan megállapította, hogy a riport készítői az etikai kódex hat pontját hágták át, köztük a legfontosabbat, miszerint a közszolgálati újságírónak tiszteletben kell tartania az igazságot, a vitás témákat pedig részrehajlás nélkül kell kezelnie. Apahidean azóta nem dolgozik a kolozsvári tévének, a tordai városháza szóvivője lett. 

Hirdetés