Dragnea kigolyózta Kolozsvárt a kormányból

Amúgy nem akkora nóvum. Kedves kollégája, Victor Ponta megtette ugyanezt. Kétszer is.
Hirdetés

Románia 1989 utáni történetében immár harmadszor fordul elő, hogy Erdély fővárosának egyetlen szülöttje sem ülhet le a kormány kerekasztala mellé. Először a második Ponta-kormány idején történt hasonló eset, pontosabban, miután Ioan Rus és Andrei Marga lemondott, aztán a negyedik Ponta-kormány idején: akkor Aurelia Cristea és Ioan Rus távozott (utóbbi ismét). A különbség annyi, hogy Liviu Dragnea nagyvezér indulásból egyetlen kolozsvári arcra sem gondolt.

Horia Nasra, a kolozsvári PSD (Szociáldemokrata Párt) ideiglenes vezetője viszont megmagyarázta a Nagyvezér bizonyítványát. Kérem szépen, jelentette ki, Románia kormánya nem földrajzi kritériumok alapján jött létre. Több olyan város is van, ahol a PSD 60%-os fölénnyel nyert, és még sincs képviselője a kormányban. A lényeg az volt, hogy kompetens emberek legyenek, akik már dolgoztak az Elnök úrral.

Noha a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy a kormánypénzek aszerint érkeznek egy-egy megyébe, amilyen befolyása van az illető megyének a kormányban, Horia Nasra ezt a problémát is szépen megmagyarázta. Egy miniszter 41 megyéért és Bukarestért felel, nem csak azért a megyéért, ahonnan jött.

No de sebaj, valamilyen államtitkári posztot azért még meg lehet fogni. Ki tudja?

Hirdetés