Még több török tank vonul be Szíriába

Miközben a német katonák arra készülnek, hogy kivonuljanak Törökországból, ha tovább feszül Ankara és Berlin viszonya.
Hirdetés
Újabb 9 török tank lépett Szíria területére csütörtökön a délkelet-törökországi Karkamis városnál, miután előző nap török és amerikai támogatással a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki csoport fegyveres alakulatai felszabadították a határ szemközti oldalán fekvő Dzserablúszt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellenőrzése alól – közölte a CNN Türk török hírtelevízió helyszíni tudósítója.
 
A beszámoló szerint a harci járművek mellett munkagépek is átlépték a török-szíriai határt, és a konvoj együtt halad Dzserablúsz irányába. A CNN Türk adatai alapján eddig összesen mintegy 30 török tank tartózkodik szíriai területen. Egy vezető török tisztségviselő elmondta: a munkagépekre utak építéséhez van szükség, és a nap folyamán még többet küldhetnek Szíriába. Hozzátette: ha szükséges, lehet, hogy páncélos csapatszállító járműveket is vezényelnek a szemközti oldalra.
 

Az Iszlám Állam és a kurdok ellen

A szerdán megkezdett Eufráteszi Pajzs elnevezésű hadművelet célja a török kormány szerint a határ túloldalának megtisztítása a terrorszervezetektől, az Iszlám Államtól, valamint a szíriai kurd fegyveresektől, a Népvédelmi Egységektől (YPG), amely a közelmúltban átlépett az Eufrátesz folyó nyugati partjára, és ellenőrzése alá vonta Membidzs városát.
 
Az Anadolu csütörtökön John Kerry amerikai külügyminiszterre hivatkozva azt is jelentette, hogy az YPG már megkezdte a visszavonulást. Kerry a fejleményről telefonon értesítette Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert. A beszélgetés témája volt egy tartós szíriai tűzszünet fenntartásának lehetősége is.
 
Az YPG hátrálása váratlan fordulat, hiszen Redur Halil, a fegyveres csoport szóvivője csütörtök hajnalban még arról beszélt, hogy „saját földjeink feladását senki nem kívánhatja tőlünk”. Halil egyúttal azzal vádolta meg Törökországot, hogy nem az Iszlám Állam, hanem a kurdok ellen indított hadműveletet – olvasható a Hürriyet című tekintélyes török napilap internetes oldalán.
 
Joe Biden amerikai alelnök szerdai ankarai látogatása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy az YPG elveszti az Egyesült Államok támogatását, amennyiben nem vonul vissza az Eufrátesztől keletre fekvő területekre. Fikri Isik védelmi miniszter csütörtökön az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában jelezte: a hadművelet elsődleges stratégiai szempontja, hogy 
 

megelőzzék a jelenleg különálló szíriai kurd kantonok egyesülését Törökország déli határán. 

A tárcavezető megerősítette: az SZSZH elfoglalta Dzserablúszt, pillanatnyilag a város „megtisztítása” zajlik.
 
A CNN Türk helyszíni tudósítója ismertette: a mérsékelt ellenzéki katonák az Iszlám Állam által hátrahagyott robbanószerkezeteket ellenőrzött keretek között megsemmisítik. Isik nyomatékosította: Ankara addig támogatja az SZSZH-t, amíg az az egész területet ellenőrzése alá nem vonja. Az YPG teljes visszavonulását egy héten belül el szeretnénk érni – tette hozzá.
 
Arra hívta fel a figyelmet: az Eufráteszi Pajzs két további célja a török határ védelme, valamint megakadályozni a szíriai kurd erőket abban, hogy odajussanak. Mint beszámolt róla: a beavatkozásnak az SZSZH részéről eddig két halottja és két sebesültje van, török áldozat nincs. Megemlítette, hogy Ankara nem kért külön segítséget Washingtontól a hadművelethez, de az amerikai légierő támogatása hasznos.
 
A Dogan török hírügynökség csütörtöki adatai szerint az SZSZH már mintegy 10 falvat foglalt el Dzserablúsz környékén. Az éjszaka folyamán is zajló összecsapásokat drónok, a tüzérség, valamint harci gépek is segítették.
 
A CNN Türk ankarai munkatársa élő bejelentkezésében arról adott hírt, hogy a török haderő részéről 350-en vannak jelen Szíriában, az amerikai haderő részéről pedig egyebek között 13 F-16-os vadászbombázó, amelyből 2 folyamatosan a levegőben köröz. Értesülése szerint a hadművelet egy 70 kilométer széles sávot fog majd át.
 

Kivonhatják a német katonákat Törökországból

A német hadsereg (Bundeswehr) közben megkezdte a felkészülést arra az esetre, ha Berlin és Ankara feszült viszonya miatt ki kell vonni Törökországból az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció műveleteiben részt vevő egységét – írta csütörtökön hírportálján a Der Spiegel című német hírmagazin.
 
A lap a Bundeswehrtől származó értesülésekre hivatkozva azt írta: a hadseregnél vizsgálják, hogy át lehet-e telepíteni Jordániába vagy Ciprusra a Törökország déli részén fekvő incirliki támaszponton állomásozó egységet, amely hat Tornado típusú felderítő gépből, egy légi utántöltő repülőgépből és 250 katonából áll.
 
Az ügy háttere, hogy az ankarai vezetés nem engedélyezi a belépést a támaszpontra a német szövetségi parlament (Bundestag) képviselőinek, amióta a testület június elején népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat. A Der Spiegel szerint 
 

a Bundeswehr vezetőinek rémálom lenne, ha ki kellene vonni az egységet az incirliki bázisról. 

Az áttelepítés miatt legkevesebb két hónapra fel kellene függeszteni a küldetést, az egység ellátása Jordániában és Cipruson is sokkal bonyolultabb és drágább lenne, mint Törökországban, a legfőbb gond pedig az lenne, hogy elszakadnának a koalíció műveletei az incirliki támaszpontról irányító amerikai egységektől, és a Tornadók felderítő repülésein rögzített anyagokat nem lehetne közvetlenül feltölteni a koalíció adatbázisaiba.
 
A védelmi minisztériumban a lap kérdésére közvetve megerősítették, hogy mérlegelik az egység áttelepítését. „Szívesen folytatnánk a koalíciót támogató műveleteinket Törökországból, de nem Incirlik az egyetlen lehetséges támaszpont a küldetéshez” – mondta egy szóvivő. A külügyminisztériumban a lapnak azt mondták, Ankara továbbra is elutasítja, hogy német parlamenti képviselők felkeressék az incirliki bázison állomásozó katonákat. 
 
A Bundestag tavaly decemberben döntött arról, hogy a Bundeswehr közvetlen támogatást nyújthat az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció légicsapásaihoz.

Hirdetés