A globalizáció alaposan rányomja a bélyegét a nagy sporteseményekre – mondta el Péter László szociológus a Boros Miklós sportújságíróval folytatott kolozsvári beszélgetésen, a Magyar Olimpiai Udvarban. Az olimpiák és más világversenyek ugyanis

nemcsak magáról a sportról szólnak, hanem médiaesemények is,

amelyek kőkemény profitot termelnek. Ezért aztán a nagy sportszervezetek, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a FIFA vagy az UEFA kénytelenek olyan érdekeket is figyelembe venni, amelyek a sport világán túlra mutatnak, jelesül a gazdasági és politikai hatalom irányába.

Példaként az oroszok doppingbotrányait hozta fel, amelyek majdnem Oroszország olimpiáról való kizárásához vezettek – az, hogy ez mégsem történt meg, annak köszönhető, hogy a NOB (és szponzorai) nem akartak elesni egy hatalmas közvetítési piactól.

A sportvilágszervezetek, illetve a politikai és a gazdasági hatalom között sajátos, kölcsönösen függő viszonyrendszer alakult ki: a NOB-szerű monstrumok transznacionális szereplőkként befolyással bírnak ugyan a nemzetállamokra, ugyanakkor 

ki vannak szolgáltatva a hatalmi centrumoknak: korábban elsősorban a politikának, ma már inkább a gazdasági szereplőknek,

a pénzvilágnak, hiszen a szponzorok támogatására szükség van.

A NOB – kissé sarkítva – kétszínű stratégiát folytat: egyrészt a tiszta, érdekektől mentes, „nemes versengésre” épülő olimpizmus eszméjét hangoztatja, másrészt viszont kommerciális okokból kész engedményeket tenni a külső hatalmi elvárásoknak. Így járultak hozzá például Putyin legitimálásához a szocsi olimpiával, vagy említhetnénk egyes „fejlődő” országoknak tett gesztusokat is.

Boros Miklós és Péter László sport, hatalom és pénz viszonyáról cserélt eszmét

Az olimpizmus szelleme eleve több, egymástól gyakran eltérő tényezőben gyökerezik. A tömegek sport általi „nevelésének” eszméje nagyon is arisztokratikus eredetű: Pierre de Coubertin báró a teret veszítő nemesi úriemberség eszményét is kívánta kultiválni a feltörekvő nagypolgári értékekkel szemben.

A modern olimpiai mozgalom elindításához ráadásul egy politikai sokk is hozzájárult: az 1870-71-es porosz-francia háború, ami arra döbbentette rá a francia elitet, hogy a fiatal népesség nem elég virilis, ezért nem képes állni a sarat a rideg, germán típusú gimnasztikával szemben.

A népek nagy összeborulásaként láttatott olimpiai eszmének tehát

nagyon is sok köze van a hazafias neveléshez, a közösségi öntudat formálásához.

Ennek a végletekig vitt változata az 1936-os berlini „náci” olimpia, a spártai szellem diadala, amely minden negatívumával együtt meghatározó volt az olimpiák történetében, gondoljunk csak a fáklyavivés hagyományának megteremtésére.

A kollektív identitás kultiválása mellett azonban a tömegsport az együttműködés és a becsületesség éthoszát is erősíti, továbbá mobilizációs csatorna az „alsóbb” társadalmi osztályokból érkező fiatalok számára, de lehet a deszegregáció eszköze, az állam számára pedig a társadalmi kontroll terepe.

Ennek illusztrálására mondja el Péter László, hogy a román nemzetnevelési stratégiának a két világháború között két pillére volt: az egyik az értelmiségiek képzése az egyetemeken keresztül, a másik a sport a tömegek számára. (A probléma csak az, hogy a labdarúgó játékosállomány nagy része sokáig magyar nemzetiségű volt.)

Ehhez képest nehezen értelmezhető

a román sport mai katasztrofális állapota:

a román állam, úgy tűnik, elvesztette érdeklődését a téma iránt, végzetesen elhanyagolta a tömegsportot – ennek tünetszerű lecsapódása a hamisított mezek botránya. A sportot szinte teljesen privatizálták, így a sportolói pálya pénzkérdéssé vált, a népesség jelentős része egyszerűen nem fér hozzá bizonyos sportfacilitásokhoz.

Mint Boros Miklós elmondta, a román olimpikonok állami támogatása a nulla felé közelít, a riói repülőjegyükön kívül az állam szinte semmit nem állt a részvételi költségeikből.

A románok nem véletlenül irigylik Magyarországot,

mert az ottani kormányzat homlokegyenest ellenkező attitűddel kezeli a sport ügyét, a magyar állami stratégiának kiemelt része a sporttámogatás. Ebben szerepet játszik a kormányzat konzervatív, közösségi identitást erősítő filozófiája, a miniszterelnök személyes elkötelezettsége a terület iránt, illetve aktuálpolitikai megfontolások is.

A magyar sportstratégia betetőzése lenne, ha Budapest elnyerné a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, amire van is esélye – hangzott el a beszélgetésen.