// 2025. május 9., péntek // Gergely

A sport csak a pénzről és a hatalomról szól. Vagy mégsem?

// HIRDETÉS

A magyar és a román állam között ég és föld a különbség a sporthoz való hozzáállásukban.

A globalizáció alaposan rányomja a bélyegét a nagy sporteseményekre – mondta el Péter László szociológus a Boros Miklós sportújságíróval folytatott kolozsvári beszélgetésen, a Magyar Olimpiai Udvarban. Az olimpiák és más világversenyek ugyanis

nemcsak magáról a sportról szólnak, hanem médiaesemények is,

amelyek kőkemény profitot termelnek. Ezért aztán a nagy sportszervezetek, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a FIFA vagy az UEFA kénytelenek olyan érdekeket is figyelembe venni, amelyek a sport világán túlra mutatnak, jelesül a gazdasági és politikai hatalom irányába.

Példaként az oroszok doppingbotrányait hozta fel, amelyek majdnem Oroszország olimpiáról való kizárásához vezettek – az, hogy ez mégsem történt meg, annak köszönhető, hogy a NOB (és szponzorai) nem akartak elesni egy hatalmas közvetítési piactól.

A sportvilágszervezetek, illetve a politikai és a gazdasági hatalom között sajátos, kölcsönösen függő viszonyrendszer alakult ki: a NOB-szerű monstrumok transznacionális szereplőkként befolyással bírnak ugyan a nemzetállamokra, ugyanakkor 

ki vannak szolgáltatva a hatalmi centrumoknak: korábban elsősorban a politikának, ma már inkább a gazdasági szereplőknek,

a pénzvilágnak, hiszen a szponzorok támogatására szükség van.

A NOB – kissé sarkítva – kétszínű stratégiát folytat: egyrészt a tiszta, érdekektől mentes, „nemes versengésre” épülő olimpizmus eszméjét hangoztatja, másrészt viszont kommerciális okokból kész engedményeket tenni a külső hatalmi elvárásoknak. Így járultak hozzá például Putyin legitimálásához a szocsi olimpiával, vagy említhetnénk egyes „fejlődő” országoknak tett gesztusokat is.

Boros Miklós és Péter László sport, hatalom és pénz viszonyáról cserélt eszmét

Az olimpizmus szelleme eleve több, egymástól gyakran eltérő tényezőben gyökerezik. A tömegek sport általi „nevelésének” eszméje nagyon is arisztokratikus eredetű: Pierre de Coubertin báró a teret veszítő nemesi úriemberség eszményét is kívánta kultiválni a feltörekvő nagypolgári értékekkel szemben.

A modern olimpiai mozgalom elindításához ráadásul egy politikai sokk is hozzájárult: az 1870-71-es porosz-francia háború, ami arra döbbentette rá a francia elitet, hogy a fiatal népesség nem elég virilis, ezért nem képes állni a sarat a rideg, germán típusú gimnasztikával szemben.

A népek nagy összeborulásaként láttatott olimpiai eszmének tehát

nagyon is sok köze van a hazafias neveléshez, a közösségi öntudat formálásához.

Ennek a végletekig vitt változata az 1936-os berlini „náci” olimpia, a spártai szellem diadala, amely minden negatívumával együtt meghatározó volt az olimpiák történetében, gondoljunk csak a fáklyavivés hagyományának megteremtésére.

A kollektív identitás kultiválása mellett azonban a tömegsport az együttműködés és a becsületesség éthoszát is erősíti, továbbá mobilizációs csatorna az „alsóbb” társadalmi osztályokból érkező fiatalok számára, de lehet a deszegregáció eszköze, az állam számára pedig a társadalmi kontroll terepe.

Ennek illusztrálására mondja el Péter László, hogy a román nemzetnevelési stratégiának a két világháború között két pillére volt: az egyik az értelmiségiek képzése az egyetemeken keresztül, a másik a sport a tömegek számára. (A probléma csak az, hogy a labdarúgó játékosállomány nagy része sokáig magyar nemzetiségű volt.)

Ehhez képest nehezen értelmezhető

a román sport mai katasztrofális állapota:

a román állam, úgy tűnik, elvesztette érdeklődését a téma iránt, végzetesen elhanyagolta a tömegsportot – ennek tünetszerű lecsapódása a hamisított mezek botránya. A sportot szinte teljesen privatizálták, így a sportolói pálya pénzkérdéssé vált, a népesség jelentős része egyszerűen nem fér hozzá bizonyos sportfacilitásokhoz.

Mint Boros Miklós elmondta, a román olimpikonok állami támogatása a nulla felé közelít, a riói repülőjegyükön kívül az állam szinte semmit nem állt a részvételi költségeikből.

A románok nem véletlenül irigylik Magyarországot,

mert az ottani kormányzat homlokegyenest ellenkező attitűddel kezeli a sport ügyét, a magyar állami stratégiának kiemelt része a sporttámogatás. Ebben szerepet játszik a kormányzat konzervatív, közösségi identitást erősítő filozófiája, a miniszterelnök személyes elkötelezettsége a terület iránt, illetve aktuálpolitikai megfontolások is.

A magyar sportstratégia betetőzése lenne, ha Budapest elnyerné a 2024-es nyári olimpia rendezési jogát, amire van is esélye – hangzott el a beszélgetésen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban
Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.

Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS