Perrel fenyegeti Pontát az igazságügy-miniszter

A volt kormányfő ugyanis sztálinistának nevezte.
Hirdetés

Rágalmazás miatt perrel fenyegeti Victor Ponta volt miniszterelnököt Raluca  Prună igazságügy-miniszter. Ezt ő maga tudatta pénteken Facebook-oldalán.

„Egy VV Ponta nevű illető sztálinistának nevez. Már megint, századszor is. Még olyasmiket is állít, hogy az IÁ tagja vagyok. Politikafilozófiát tanítottam, nem kertelek: évet ismételtettem volna vele. Ideológiai félrebeszélés miatt. Azonban most más játszmában vagyunk, ő pedig (még) a nagypolitikában van. Nyilvánosan tudatom vele – olyan ügyvédként, aki becsületes körülmények között került a szakmába – hogy mostantól minden rágalomért bíróság előtti számadásra szólítom. Talán felfogad egy ügyvédet, aki nem a hátsó ajtón keresztül jutott be a kamarába” – fogalmazott a miniszter, arra utalva, hogy Pontát plágium miatt épp múlt héten fosztotta meg doktori címétől az oktatási miniszter. Ennek nyomán pedig kizárhatják a bukaresti ügyvédi kamarából, ahova vizsga nélkül, csupán doktori címének köszönhetően jutott be.

„Azokat, akik undorodnak attól, ahogyan képviselik őket, itthon és a világszintű száműzetésben, gondolkodásra kérem: nem érdemlünk többet egy ilyen szellemi selejtnél, Nyomjuk meg a Delete gombot!’ – fogalmazott az igazságügy-miniszter.

Raluca  Prună Victor Ponta egy csütörtöki Facebook-bejegyzésére reagált, amelyben a volt kormányfő azt vetette fel, hogy meg kellene építeni a Szekuritáté, a sztálinizmus és a Băsescu-rendszer áldozatainak emlékművét, amelyen a bűnösök között Monica Macovei korábbi és Raluca Prună jelenlegi igazságügy-miniszter neve is szerepelne.

Hirdetés