A legelső Facebook-bejegyzések és sajtóközlemények óta figyelemmel kísértük a Double Rise Fesztivál alakulását: az ígéretes koncertfelhozataltól fellelkesülve, ugyanakkor az első fanyalgó hozzászólásokon bosszankodva legalább annyira szurkoltunk Erdély első összművészeti fesztiváljának, mint a magyar válogatottnak (utóbbinak kicsit jobban).
A magyarázat a minden igényt kielégíteni akaró és emiatt rendkívül felhígult fesztiválok dömpingjében rejlik. Meg abban, hogy a túlkínálat ellenére hiányzott egy olyan fesztivál, amelyik magyar, de nem magyarkodó, igényes, de nem műmájer. Egy olyan fesztivál, amely azokat szólítja meg, akik kedvelik a magyar élvonalbeli alternatív és populáris zenét játszó együtteseket, de ugyanúgy szeretik a néptáncot, az aktív sporttevékenységeket vagy az irodalmat. Na és persze a világon tényleg egyedülállóan szép Torockóra is kíváncsiak.
Fotó: Bethlendi Tamás (Facebook/Double Rise)
Tíz-tíz pontba szedtük a fesztiválon szerzett pozitív és negatív tapasztalatainkat, és rábízzuk a tisztelt olvasóra, döntse el, szerinte a mérleg melyik serpenyője nyom többet.
Ami nem tetszett az első Double Rise Fesztiválon:
1. Nehéz megközelíteni.
Szállás nincs, muszáj sátorozni vagy naponta nagyon sok kilométert megtenni. Mi az előbbit választottuk. Első napon még kérdés volt, hogy érdemes-e. Második napra elmúlt a dilemma.
2. Egymástól több kilométerre estek a fesztiválhelyszínek.
Nem, nem azért, mert lusták lennénk gyalogolni, hanem például azért, mert ott kellett hagyni egy zúzós AC/DC-feldogozást Baricz Gergőék előadásában, hogy elérjük az Anna & The Barbies koncertnek legalább a végét.
3. Krónikus vízhiány.
A kánikula és a por nem túl szerencsés kombináció abban az esetben, ha fél napig nincs biztosítva a tisztálkodási lehetőség a sátortábor területén.
4. Az Édenkert.
Ha az Édenkert úgy néz ki, mint egy faluvégi kocsma roggyant terasza, akkor már értjük, miért evett Éva a tiltott fa gyümölcséből.
5. A titokzatos 3 órás busz.
Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet… Mondjuk azt a buszt, amit beígértél éjszaka 3 órára, és végül nem jött.
6. Szeméthegyek, csordultig tele kukák.
A fesztiválozók meglepően ügyeltek a tisztaságra, és azt is jól viselték, hogy olykor valóságos szeméthegyek között voltak kénytelenek elfogyasztani az egyébként kifejezetten borsos (és most nem a fűszerre gondolunk) lacipecsenyét. Ez nagyon nem illett Torockóhoz.
7. A gépkocsik állandó porkavarása.
Bár a házirend szerint tilos volt gépjárművel közlekedni a fesztivál terültén, kifejezetten sok autó jött-ment az utakon. Azt még elviseli a „napfelkelő”, ha rádudálnak az aszfalton, viszont a földúton elszáguldó terepjáró porának folytatólagos letüdőzése nem tesz jót a fesztiválmorálnak, illetve a frissen mosott hajnak sem. Főleg, ha mindez útban az „Édenkert” felé történik, ahol ugyebár nincs víz.
8. A sátortábor-labirintus mint éjszakai extrémsport-helyszín.
Nem kellett sok alkoholt fogyasztani ahhoz, hogy valóságos éjszakai extrémsportnak tűnjön a sátor megtalálása. Minden racionális rendszert nélkülözve húzták fel a sátrakat, senki nem figyelmeztette a „napfelkelőket”, hogy nem árt egy ösvényt hagyni a be- és kijutáshoz a sátorrengetegben.
9. Amikor a kapuban megállítanak, hogy nem mehetsz be itallal.
Az minden fesztiválon természetes, hogy külső helyszínről hozott italt nem lehet bevinni a helyszínre. Az viszont már túlzásnak tűnik, hogy ugyanazon fesztivál különböző bulihelyszínein nem lehetséges az átjárás itallal. Ilyenkor az van, hogy állsz a bejárat előtt, s ha jól esik, ha nem, inni kell.
10. Gasztrohiénák. (Copyright: Szántai kolléga)
Az ételek borsos áráról már szóltunk. A Double Rise első nekifutásra tipikusan az a fesztivál lett, ahol megjelennek a gasztrohiénák az ínycsiklandozó csülkeikkel, és megkopasztják a gyanútlan fesztiválozót. Kis túlzással és némi iróniával mondhatjuk, hogy az 1 lejes zsíros kenyér és a 2 lejes bundás kenyér mentette meg a kétszer felkelő nap népét a koplalástól.
Fotó: Kiss Gábor (Facebook/Double Rise)
Ami pedig kifejezetten feledhetetlenné tette az első Double Rise Fesztivált:
1. A nehéz megközelíthetőség.
Igen, jól olvassa a tisztelt Olvasó. Ez pont ugyanaz, amit néhány sorral feljebb még negatívként értelmeztünk. Van, akinek áldás, hogy elszigetelten lehet pár napot a „civilizációtól”, másnak átok. Nem vagyunk egyformák, szerencsére.
2. Torockó, az Europa Nostra-díjas falu.
Hagyományos házaival, különleges népi építészeti emlékeivel, a Székelykővel, a kétszer felkelő nappal utánozhatatlan díszletként szolgált. Az összművészeti fesztiválnak köszönhetően sok fiatal először – és biztosan nem utoljára – csodálkozott rá.
3. A jófej emberek.
Ezt a tág kategóriát a helyi emberek, a szervezők, a fellépők, az önkéntesek és maguk a résztvevők alkotják. Nincs ezen mit ragozni.
4. A többségében minőségi szolgáltatások.
A koncertek színvonalától és hangosításától kezdve az általunk megkóstolt ételeken át a fesztivál igényes arculatáig, illetve a Facebookra feltöltött fotók és videók minőségéig minden rendben volt. Kalap megemel.
5. Zenekarok, először Erdélyben.
Több olyan zenekart hozott el a Double Rise Torockóra, amelyek először léptek fel erdélyi közönség előtt. Ilyen volt többek között a Wellhello, Odett, vagy a bemelegítő turnén is játszó Margaret Island. Biztosak vagyunk abban, hogy még visszatérnek.
6. Odafigyelés a családosokra.
A Double Rise elsősorban fiataloknak szól, nem hiába ők voltak többségben a fesztiválon. De volt egy olyan számot tevő réteg is, amelynek tagjai kisgyermekkel érkeztek. Ők sem maradtak igényes program nélkül.
7. A sportolási lehetőségek.
A helyszínen találkoztunk olyan „napfelkelővel”, aki kifejezetten azért döntött a Double Rise mellett, mert tartalmas kikapcsolódást nyújt a sport szerelmeseinek is. Persze mindehhez kell a sok látnivaló is, amit Torockó és környéke rejt.
8. Az irodalom jelenléte.
Kellett ez ahhoz, hogy a fesztivál ne fulladjon a tucatrendezvények szintjére, és valóban Erdély első összművészeti fesztiválja legyen. A Költő Fészekben főképpen a slammerek mélyen szántó és magas röptű költészetére voltak kíváncsiak a „napfelkelők”.
9. A folkudvar.
A népzenészek flashmobja a Csorgónál – még felvételről nézve is – különleges élmény. Hasonló hangulat uralkodott a négy nap során a folkudvarban. Sokak szerint ez volt a fesztivál egyik legjobban kitalált helyszíne, és ezzel egyet tudunk érteni.
10. Beerpong és csobbanás.
Napközben a kánikula elől sokan menekültek a fesztivál egyik legnépszerűbb helyére, a Chill Zone közelében található tavacskához, ahol nagy csobbanások szemtanúi lehettek azok, akik az árnyékos parton hűsöltek. A hangulat mindvégig kiváló volt, amit csak fokozott a beerpong nevű ivós játék közben elfogyasztott alkoholmennyiség.
Nem tudjuk, más „napfelkelő” hogy van ezzel, de mi mindezek után és ellenére biztosan ott leszünk a Double Rise második kiadásán is, a Székelykő lábánál.