86 éves korában elhunyt Olaszország egyik leghíresebb színésze, Bud Spencer. Az eredetileg Carlo Pedersoli néven megkeresztelt színész volt az első olasz úszó, aki 100 m-es gyorsúszásban egy perc alatti eredményt ért el, nevét mégis inkább a Piedone-filmekből, spagettiwesternekből és a Terence Hill-lel közös filmjeiből ismerjük.Korábban már többször is halálhírét keltették, tévesen, ám hétfőn késő este a színész fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be. Mint mondta: édesapja nem szenvedett, csendesen ment el 2016. június 27-én hétfőn este 18 óra 15 perckor.
A jól megtermett, mackós mozgású, lapáttenyerű Carlo Pedersoli Nápolyban született 1929. október 31-én. Már kicsinek sem volt kicsi: állítólag hat kilósan jött a világra.
Kiemelkedően jó tanuló volt, emellett nyolcévesen úszni kezdett. 1948-ban mellúszásban, 1950-ben a 100 méteres gyorsúszásban lett olasz bajnok.
Ugyanebben az évben az olasz vízilabda válogatottal Európa-bajnokságot nyert, az 1952-es helsinki olimpiáról ezüstéremmel tért haza. 1956-ban, a Melbourne-ben rendezett ötkarikás játékokon még ott volt, aztán több világversenyen nem indult.
Elindult viszont filmes karrierje, eleinte statisztaszerepekkel. Egyszerű ókori római katona volt például az Olaszországban forgatott Oscar-díjas Quo vadis című amerikai filmben.
1967-ben igent mondott egy filmvígjáték főszerepére (Isten megbocsát, én nem).
Ebben a makaróni-westernben már mint Bud Spencer szerepelt, oldalán a későbbi, szinte állandó partnerrel és jó baráttal Terence Hillel. (A legenda szerint művésznevét részben Spencer Tracy iránti tiszteletből vette fel, részben pedig a Budweiser sör iránti szeretetből.)
A híres bunyós páros vígjátékok sokaságában szórakoztatta ezután a nagyérdeműt: Az ördög jobb és bal keze (1971), Különben dühbe jövünk (1973), És megint dühbe jövünk (1978), Kincs, ami nincs (1981), Szuperhekusok (1985).Bud Spencer szólókarrierje is sikeres volt. Steno rendezésében készültek a Piedone-filmek a behemót, jólelkű, de keményöklű nápolyi zsaruról.
Komolyabb témájú filmekben is megállta helyét: Sötét Torino (1972), A zsoldoskatona (1976). A kilencvenes évek közepétől – elhízása miatt – már nem vállalt szerepet pofozós filmekben, inkább tévésorozatok magánnyomozójaként osztotta az igazságot (Extralarge, Professzor Clementi).