Neuer is nagyon kellett a német sikerhez

Egy félidőn át volt Ukrajna egyenrangú ellenfele a világbajnoknak, de a másodikat már ellentmondást nem tűrően uralta a német válogatott.
Hirdetés

A D csoport második találkozója hozta az Európa-bajnokság eddigi legjobb félidejét, mindkét csapat saját erősségeit használva tudott helyzeteket kidolgozni, és csak a kapusokon múlott, hogy csupán egyetlen gól született. A németek rövid passzos játékból indított hirtelen szárnyváltásokkal jutottak el az ukrán tizenhatosba, de sokáig pontatlan lövésekkel fejezték be támadásaikat, a vezető gólhoz egy tökéletesen beívelt Kroos-szabadrúgás és Mustafi pontos fejese kellett.

Az ukránok viszont mindent szélsőik, főként Jarmolenko gyorsaságára építettek, aki rendre megverte Hectort, ám Neuer előbb Konopljanka lövésénél, majd Hacseridi fejesénél is megmutatta, miért is tartják a világ legjobb kapusának. Amikor pedig ő is verve volt, előbb Boateng vágta ki a gólvonalról a labdát, majd Jarmolenko találatát Fedecij leshelyzete előzte meg.

Szünetben a németek tudtak váltani, még jobban megbecsülve a labdát, és mellőzve szélső védőik felfutásait, megakadályozták az ukrán lerohanásokat. Ennek ára azonban az volt, hogy saját akcióikat is csak átlövésekkel tudták befejezni, amelyeket viszont Pjatov kapus rendre hárított. Az első félidő 6-5-ös lövésmutatója után a másodikban már 12-2 jött össze a németek javára, de újabb gólt csak a ráadáspercekben értek el, amikor egy ukrán szögletből megindulva vezettek mintaszerű ellentámadást, amelyet Özil centerezésből az alig két perce beállt Schweinsteiger vágott a jobb a felsőbe.   

A német válogatott annak ellenére meggyőző volt, hogy több játékosa (Höwedes, Hector, Götze) is mélyen tudása alatt játszott. Az Eb első, egy gólnál nagyobb különbségű vereségét elszenvedő Ukrajna pedig több győztesnél is szebb és gólra törőbb futballt játszott, de nem bírt egy világklasszis kapussal. 

 

Hirdetés

 

D csoport, 1. forduló: Németország–Ukrajna 2-0

Lille, Pierre Mauroy-stadion, 43 035 néző. Vezette: Martin Atkinson (angol).

Németország: Neuer – Höwedes, Boateng, Mustafi, Hector – Kroos, Khedira – Müller, Özil, Draxler (Schürrle, 78.) – Götze (Schweinsteiger, 90.).
Ukrajna: Pjatov – Fedeckij, Hacseridi, Rakickij, Sevcsuk –Szidorcsuk, Szetepanenko – Jarmolenko, Kovalenko (Zincsenko, 74.), Konopljanka – Zozulja (Szeleznyov, 66.). 
Gólszerzők: Mustafi (19.), Schweinsteiger (90+2.)
Sárga lap: Konopljanka (68.)

Hirdetés