Törvénytelen gyógyszerkísérletek: háromezer emberi „fehér egér” lehet

Egyre döbbenetesebb részletek kerülnek napvilágra.
Hirdetés

Legalább háromezer kórházi páciens vált tudtán kívül gyógyszerkísérletek alanyává – derül ki a legfőbb ügyészség által a törvénytelen kísérletek felderítése során gyűjtött adatokból. Az ügyben 50 pszichiátert gyanúsítanak azzal, hogy jogtalanul kísérleteztek pácienseikkel.

Az ügyben szerdán őrizetbe vették az Arad megyei sürgősségi kórház pszichiátriai osztályának vezetőjét, Delia Marina Podeát. Az orvost Bukarestbe szállítják, ahol az ügyészség a 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését javasolja.

Mint arról beszámoltunk, tudtukon kívül végeztek gyógyszerkísérleteket a betegeken több romániai kórházban is, az ügyben kedden 26 bukaresti, Arad, Konstanca és Dolj megyei orvosi rendelőben, valamint 16 megyéből – köztük Brassó, Kolozs,

Maros, Szeben és Temes megyében – összesen 31 kórházban folytatott házkutatást a rendőrség – közölte a legfőbb ügyészség.
Az ügyészség szerint az orvosok több kórházban törvénytelen klinikai kísérleteket folytattak, olyan eljárásokat, amelyek nyomán „fennállt a veszély, hogy olyan gyógyszerek piaci bevezetését engedélyezik, amelyek negatívan befolyásolják a népesség egészségét.”

Hirdetés

Egy aradi pszichiáter – egyben egyetemi tanár – esetét ki is emelik az ügyészségi közleményben: ő a nyomozó hatóság szerint csúszópénz fejében fiktív kórházi beutalót állított ki egészséges személyeknek annak érdekében, hogy azok ennek révén betegnyugdíjba vonulhassanak.

Egyes „páciensek” esetében a fiktív beutalást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy azok vegyenek részt az általa végzett gyógyszerkísérletekben.

Hirdetés