RMDSZ: szavazzanak az erdélyiek a kvótareferendumon!

Mert enyhén szólva sok a kínzó kérdés.
Hirdetés

Az RMDSZ arra biztatja a Romániában élő, magyar állampolgársággal is rendelkező polgárokat, hogy vegyenek részt a betelepítési kvóta kérdéskörében szervezett magyarországi referendumon – idézte Kovács Pétert, a szövetség ügyvezető elnökét az RMDSZ keddi hírlevele.

Kovács Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a romániai magyarság számára idén a június 5-én sorra kerülő önkormányzati választások, illetve a késő ősszel esedékes parlamenti választások jelentik az igazi tétet.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a szövetség a kezdetektől fogva a kötelező kvóta  ellen, az önkéntes befogadás mellett foglalt állást.

„Ki és milyen kritériumok alapján dönti el, hogy a menekültek melyik csoportja kerül Romániába, és kiket vesz át például Svédország? A felsőfokú végzettséggel rendelkezők mennek nyugatra, az alacsony képzettségűek keletre? A másik szempont, hogy ki tartja Romániában az ide telepített migránsokat, miután megkapták a tartózkodási engedélyt, a szükséges iratokat? Ki akadályozhatja meg őket abban, hogy egyik napról a másikra Európa másik szegletébe utazzanak?” – fogalmazta meg a kvótarendszerrel kapcsolatos kérdéseket az ügyvezető elnök.

Kovács Péter hozzátette, az RMDSZ álláspontja szerint míg ezekre a kérdésekre nincs válasz, addig a megoldás csakis a befogadás önkéntes vállalása lehet.
 

Hirdetés