Egy erdélyi arisztokrata regényes életútja három kontinensen át

Újságírót ritkán lehet hallani olyan meggyőző és őszinte lelkesedéssel mesélni egy interjúalanyról, mint Hulej Emesét, a Nők Lapja munkatársát, aki a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében gróf Teleki Gézáról szóló életrajzi kötetét hozta el a kincses város közönségének, és beszélt arról a munkafolyamatról, melyre élete egyik legszebb ajándékaként tekint. Az Egy teleki gróf Afrikában című könyv szerzőjének pillanatok alatt sikerült a közönség érdeklődését is felkeltenie Teleki Géza személye iránt.

De ki is volt gróf Teleki Géza?

A kötet fülszövege segít a kevésbé tájékozott olvasónak a főbb életrajzi adatok megismerésében. Az 1943-ban Kolozsváron született antropológus, főemlőskutató Teleki Pál unokája, a miniszter Teleki Géza és zabolai Mikes Johanna grófnő fia, aki Jane Goodall – a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója – munkatársaként közel két évtizeden át Afrikában dolgozott. Teleki Géza az Egyesült Államokban nőtt fel, tanulmányait Washingtonban végezte, majd a Pennsylvania Állami Egyetem tanára lett. 1968-tól kutatott Afrikában, nevéhez fűződik az Outamba-Kilimi Nemzeti Park megalapítása. Számos szakkönyve jelent meg angolul és franciául. 2011-ben költözött vissza Magyarországra családjával. Kisorosziban halt meg 2014-ben. Már nem érhette meg e kötet kiadását, csupán az első négy fejezetet volt alkalma elolvasni.

Hulej Emese, Xantus Gábor és Koós Ferenc a könyvbemutatón

Hulej Emese Teleki Gézával való megismerkedése egy Nők Lapjába szánt interjú kapcsán vált lehetségessé, de már az első találkozó olyan nagy hatással volt rá, hogy rövid időn belül eldőlt, könyv lesz belőle. Évek óta gyűjtögette az Erdélyről szóló könyveket, érdekelték az arisztokraták történetei, és szeretett Afrikáról is olvasni. A szálak interjúalanya személyében sorsszerűen értek össze...

Teleki Géza rendkívül érzékeny ember volt, akinek meghatározóak voltak a gyermekkori emlékek. Soha nem volt letisztult kapcsolata szüleivel, ami egész életén át nyomasztotta. „Ha valakit nem tanítanak meg kötődni, szeretni, annak az egész élete egy lelki vívódás lesz” – hangzott el a könyvbemutatón. Azt, hogy milyen egy másik lénnyel „kapcsolatot” teremteni antropológusként a csimpánzokkal tapasztalhatta meg.

A csimpánzok „gyógyították be” a mély lelki sebeket – fogalmazott a szerző.

Hulej Emese a könyv írása közben többször bejárta a Telekiék életében fontos helyszíneket, így volt a kolozsvári Farkas utca 8. szám alatt is, amely Teleki Géza első lakhelye volt. Sikerült megtalálnia annak a szülészorvosnak a fiát is, aki segített világra hozni a kis Teleki grófot. Anyja, Mikes Johanna bár csodálatos asszony, nem volt egy kifejezett anya-típus. Hiányzott belőle az a képesség, hogy akit szeret, azt boldoggá is tegye. Ragaszkodott Erdélyhez, Székelyföldhöz még az emigrációban is. Fiának megmutatta a népes Teleki-család régi birtokait, feltépett padlójú kastélyokba vitte. Teleki Géza 16 éves ifjúként nem értette, anyja miért viszi ilyen helyekre, és csak rossz emlékei voltak a Ceaușescu-diktatúra alatt sínylődő Romániáról. Idősebb korára értette mindezt meg, és vált szerethetővé számára Erdély. Apja és nagyapja története jól ismert a nyilvánosság számára, életükben közös elem a tudomány és a politika, illetve az, hogy ugyanúgy lettek öngyilkosak.

A könyvbemutatón könyvek szolgáltak díszlettel

Teleki Gézának a családjához való viszonyáról sokat elárul, hogy ágya fölött két fényképet őrzött: az egyik Teleki Pálé volt, akit bár személyesen nem ismerhetett, egész életét meghatározta, a másik pedig Leakeyé volt, egy csimpánzé, aki az élőlények iránti feltétlen tiszteletre tanította az Afrika-kutatót.  Egyenrangú kapcsolatként tekintett az állatokkal, és különösen a vadon élő csimpánzokkal való viszonyára. A trópusi Afrikában sokat tanult tőlük, de az afrikai emberektől is. Mindehhez az kellett, hogy ne a fehérek fölényeskedő magatartásával közelítsen hozzájuk. Teleki Géza gondolatrendszerét meghatározta, hogy egyformán tekintett minden élőlényre, egyik kultúrát sem tartotta magasabb- vagy alacsonyabb rendűnek. Előítéletek nélkül, szabadon élt, mindemellett öntörvényű ember volt, aki a jó ügy érdekében akár a falon is átment. Éppen ez volt az, ami a Jane Goodallhoz fűződő baráti viszonyára többször is árnyékot vetett. A

csimpánzok egyéni és szociális viselkedését kutató brit tudós hajlandó volt a kompromisszumokra, míg Teleki Géza nem.

Hulej Emese szerint Teleki Gézának sokat segített az, hogy hazatért, ugyanis Magyarországon sikerült megnyugvást találnia. Amerika még a hatvanas években az a hely volt számára, ahol szabadon megvalósíthatta önmagát, öregkorára viszont érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Ott senkit sem érdekelt a múlt, így a Teleki család története is jelentéktelen történelmi epizód volt, míg itthon mindenki Teleki Pál unokáját látta benne. Az is elhangzott: mivel amerikai házuk éppen a hadsereg vegyi anyag temetője felett épült, betegségek egész sora kísérte életét.

A szerző dedikál

A kolozsvári könyvbemutatón a beszélgetés fonalát Xantus Gábor filmrendező és Koós Ferenc vállalkozó, kultúrmecénás vezette. Xantus Gábor elmesélte, hogy édesapja a `40-es években a tanársegédje volt az idősebb Teleki Gézának a kolozsvári magyar egyetemen. Bizalmas baráti szálak kötötték a földrajztudóshoz, akiről sokat mesélt a fiának. Emlékként megmaradt számára egy meteordarab, amelyet el is hozott a könyvbemutatóra, és amelyet még Teleki Pál kapott attól az Almásy Lászlótól, akiről Az angol beteg című nagy sikerű filmet mintázták. Xantus Gábor úgy vélekedett, a bemutatott könyv rámutat arra, hogy a mozgóképkultúra csak felszínes képet tud nyújtani ahhoz a pszichológiai portréhoz képest, amelyet Hulej Emesének sikerült megrajzolnia.  Mindkét méltató kiemelte azt a tapintatosságot, szeretetteljes odafigyelést, amellyel a szerző megközelítette a témát.

„Ha valakit ennyire meg akarsz ismerni, különleges kapcsolatot eredményez” – reagált az elismerő szavakra Hulej Emese, aki hozzátette,  Teleki Gézának köszönhetően egészen másképpen néz a teremtett világra, mint azelőtt, és ezt a látásmódot szeretné átadni könyve révén az olvasónak. Könyvét a következő sorokkal dedikálta: „Teleki Géza csodálatos ember volt, kívánom, hogy sikerüljön a szívébe zárnia”.