Élők és holtak a Fogoly utcában

Lassan berúgja a motorokat a 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. Mindent a szemnek, a fülnek, a kultúrának.
Hirdetés

A 6. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatójára az RMDSZ Majális utcai székházában került sor. Egyrészt ennél könyvidegenebb helyszínt nehezen lehetett volna találni, másrészt kellemes volt könyvekről, szerzőkről, vidámságról hallani, politika helyett.

A sajtót a Könyvhét két főszervezője, Csomos Zsuzsa és Ferencz Blanka, illetve H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh alelnöke tájékoztatta. Gyorsan, alaposan.

Megtudtuk, hogy idén a rendezvény el(hon)foglalta a teljes Fogoly utcát, így az érdeklődők május 12. és 15. között a Jókai és az Egyetem utcából is egyenesen belecsöppenhetnek a könyvkavalkádba. Továbbá, hogy a szervezők igyekeznek minden igényt kielégíteni, kicsikét, nagyokét, és az irodalom mellett hangsúlyt fektetnek a lehető legsokszínűbb programkínálatra is.

A főszervező hölgyek reményei szerint az idei könyvhét a nagy találkozások színhelye lesz, persze azon túl, hogy a kulturális identitást meg kell őrizni. Őrizzük is, naná!

A rendezvény csütörtökön (május 12., ugye) délután ötkor indul, lesz egy ünnepélyes megnyitó (remélhetőleg rövid), és máris

jön az első sztármeghívott: Péterfy Gergely író,

a Kitömött barbár szerzője, akivel Balázs Imre József beszélget a Fogoly utcai színpadon. Utána a zenéé a színpad. A regionálisan rendkívül népszerű Jazzybirds zenekar játszik. Meg lesz slam poetry is. Ünnepi!

Hirdetés

A pénteki nap slágerszerzője Varró Dániel lesz. A Maszat-hegyen túl, a várfalon innen. De fellép a Váróterem Projekt is: délelőtt a gyerekeknek szólnak a Parafabulák, délután a nagyobbacskáknak a Bánk bán. És ismét szlempoézis. De ezúttal nem zúznak a szó mágusai. Oktatnak, egy workshop keretén belül. Magyarán: bárki megtanulhat szemérmetlenül szlemmelni. De fellép a Vekker zenekar is, ha netán valaki elfáradt volna a kultúra súlya alatt. És az est fénypontja: ByeAlex! No comment!

Szombaton, lévén hétvége, a gyerekprogramok uralják a nap első felét. Az Életfa Egyesület tündérlelkű tagjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kicsik jól érezzék magukat. Ha netán valaki kihagyta volna a pénteki slam poetry workshopot, ezen a napon pótolhat, ugyanis lesz még egy. Utána jönnek a hagyományos zenészek. A Zurbolóé a Fogoly utcai színpad. Később pedig a Garabonciás és a Bagossy Brothers Company tolja a talpalávalót.

Vasárnap rövid nap lesz, de annál mozgalmasabb. Irodalmi sétákat tehetnek a kedves érdeklődők, szakavatott túravezetők kíséretében. A házsongárdi temetőbe Gaal György kalauzolja az alvilágba kívánkozókat, a várfal mentén Asztalos Lajos vezeti a népet, az irodalmi helyszínek moderátora pedig Szabó Zsolt lesz. Ja, és lesz egy irodalmi kerekasztal is, ahol a fiatal írók beszélnek majd arról, ami a szívüket emeli és/vagy nyomja.

Az élő irodalmi sztárok mellett a holtak is tiszteletüket teszik

a Könyvhéten. Konferenciával emlékeznek meg Tamási Áronról, aki 1966. május 26-án hunyt el, vagyis mindjárt 50 éve. A másik közelgő évforduló a Szilágyi Domokos haláláé (1976. november 2.). Bemutatják az Öregek könyve kétnyelvű kiadását, a Kolozsvári Magyar Színház pedig műsorra tűzi az opusz színpadi változatát.

Na de lesz az idei Könyvhétnek nulladik napi eseménye is. A kolozsvári magyar konzulátus vendége Kulin Ferenc irodalomtörténész és kultúrpolitikus lesz, aki feltehetően bemutat néhány bájitalreceptet a magyar kultúrpolitika boszorkánykonyhájából.

És persze ott lesznek a kiadók. És a könyvek. És tudjuk, aki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet. Nem így szól a mondás, de azért igaz. Szóval, tessék menni a Fogoly utcába. A mindenféle börtönökből való kiszabadulás garantált.

Hirdetés