Románia: „gyenge láncszem” Brüsszelben

Ugyanez viszont egyáltalán nem mondható el Magyarországról. A Politico európai „erőtérképe”.
Hirdetés

Az amerikai érdekeltségű portál, a Politico európai kiadása feltérképezte, milyen pozíciót foglalnak el az európai államok a kontinens hatalmi játszmáiban.

„Ki uralja a szobát, amelynek zárt ajtaja mögött találkoznak az Európai Unió vezetői egy-egy csúcstalálkozón?” – teszi fel a kérdést a tekintélyes magazin, amelynek összeállítása azt vizsgálja, mely államok vezetői képesek, brüsszeli képviselőikkel együttműködésben,

valódi politikai befolyást gyakorolni Európa sorsára,

ténylegesen beleszólni a döntéshozatali folyamatokba.

Elsősorban két tényező „erősségi fokát” vették figyelembe: az adott országok vezetőinek és az államok Brüsszelbe delegált nagyköveteinek kompetenciáit. Az uniós tagállamok mellé bevonták azokat az országokat is, amelyek – bár (még) nem tagok – képesek befolyásolni az európai politikai folyamatokat: itt jellemzően Törökországról és a balkáni tagjelölt államokról van szó.

A vizsgálat során olyan kritériumokat vettek figyelembe, mint az, hogy mennyire stabil egy ország vezetése, rendelkezik-e önálló stratégiával a legfontosabb geopolitikai kérdésekben (például a migránsválság), vagy milyen a viszony az adott országok vezetői és brüsszeli nagykövetei között.

Az összeállításból kiderül, hogy Románia és Magyarország a skála homlokegyenest ellentétes pólusain helyezkedik el:

Románia a leggyengébbek, Magyarország a legerősebbek között.

Hirdetés

Magyarország olyan államok társaságában foglal helyet, mint Németország (Angela Merkel  „páratlanul” erős európai politikusnak számít, a Politico szerint), Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Törökország, Hollandia, Svédország vagy Dánia – ezek az országok helyezkednek el a lista „csúcsán”.

Románia viszont a mátrix legalsóbb fertályába került, Bulgáriával, Horvátországgal, Luxemburggal, Macedóniával, Albániával és Montenegróval együtt – ezen országoknak a vezetése és a brüsszeli képviselete egyaránt nagyon gyengének számít.

A cím fölötti képre kattintva megtekinthetőek az egyes országok adatai. Az európai országok „erőmátrixa” pedig így néz ki:

Hirdetés