Szilágyi: továbbra is támogatjuk Soós Zoltánt, de ne RMDSZ-es pártkampányt folytasson

Az EMNP tizenkét megyében állít jelölteket, közel száz polgármesterjelöltet indít.
Hirdetés

Az idei választások tétje az, hogy az erdélyi magyar közösség tud-e új lapot kezdeni és tud-e változtatni az elmúlt 25 év helyben toporgásán – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.

Az EMNP 12 megyében, mintegy 200 településen indul jelöltekkel a júniusi önkormányzati választásokon, 7 megyében megyei jelöltlistát is állít, és közel 100 polgármesterjelöltet indít. Szilágyi szerint például Érmihályfalván, Körösfőn és Torockón az EMNP polgármesterjelöltjének komoly esélye van a nyerésre.

„Portik cserben hagyta a vásárhelyieket”

Az EMNP-nek „erős, reprezentatív” városi jelöltlistája van Marosvásárhelyen annak ellenére is, hogy Portik Vilmos, a megyei szervezet volt alelnöke (korábbi elnöke), a párt legnépszerűbb marosvásárhelyi embere visszalépett. Szilágyi szerint Portik visszalépése olyan, mint amikor „a csúcstámadás előtt a vezető elhagyja a csapatot”.

„Portik a marosvásárhelyieket hagyta cserben, pedig kutyakötelessége lett volna, hogy a kampányban dolgozzon, mozgósítson és az előválasztáson felmutatott közel 30 százalékos népszerűségi tőkéjét kamatoztassa. Ehelyett kisasszonyos sértődöttséggel elhagyta a küzdőteret” – fogalmazott az EMNP elnöke. Szerinte Portik nem gondolta végig döntését és nem konzultált róla a Néppárt vezetőségével, ők is a Facebook-ról értesültek visszalépéséről.

Marosvásárhelyen továbbra is a magyar előválasztás győztesét, Soós Zoltán támogatja az EMNP, akkor is, ha még „fennáll a veszélye annak”, hogy Soósra az RMDSZ saját jelöltjeként tekint. Soósnak komoly esélye van a győzelemre, és habár egyelőre nincs mögötte hiteles stáb, szereplését és sikerét maximalizálni kell – mondta Szilágyi.

„Ez a kérdés összmagyar ügy, ami akkor lesz igazán teljes, ha Soós győzelme mellett a városi tanácsban is a lehető legerősebb lesz a magyar képviselet. Reméljük, hogy Soós Zoltán megválasztásával többséget lehet teremteni a tanácsban” – fogalmazott.

Hirdetés

Az EMNP egyébként megkereste Soóst, és arra kérte, hogy kölcsönös támogatás jegyében ő is támogassa a Néppárt jelöltlistáját is. Biztosították támogatásukról és kérték tőle, hogy kampánya ne csak RMDSZ-es pártkampány legyen, hanem vegyen részt az EMNP kampányrendezvényein is és mozgósítsa a teljes marosvásárhelyi magyar közösséget.

A Kézdivásárhelyen a polgármesteri tisztségért induló Johann Taierlingnek is komoly esélye van a győzelemre, Székelyudvarhelyen pedig az EMNP jelöltje, Zakariás Zoltán visszalépett az összefogás jegyében, a párt pedig az MPP jelöltjét, Gálfi Árpádot támogatják.

Szilágyi Zsolt szerint a kampány környéki „sajnálatos események” is megjelentek, a jelölteket megpróbálják megfélemlíteni. Háromszéken például adóhatósági ellenőrzéssel fenyegetik az EMNP jelöltjeit, a Brassói Lapokban pedig negatív kampány indult a Néppárt ellen – mondta.

„Nem ezt a vonalat kellene követnie az RMDSZ-nek, ez Szabó Ödön, Kiss Sándor, Kovács Péter, Tamás Sándor vonala, aminek a szellemisége Verestóy Attilához vezet, és amely ugyanazokat a rendőrségi és csendőrségi módszereket idézi, amellyel a román hatóságok zaklatják a székely szabadság napi megmozdulás résztvevőit” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.

Hirdetés