Bepöccentek a pedagógusok a kormányra

Utcára vonultak a tanárok, mert a kormány nem bólintott rá a fizetésük megemelésére.
Hirdetés

Több száz pedagógus tüntetett hétfőn Bukarestben a kormány épülete előtt, méltányosabb bérezést követelve a közszférában. A megmozdulást a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége szervezte, amely keddre is hasonló tiltakozást helyezett kilátásba. A pedagógusok mintegy 60 százalékának érdekeit képviselő szakszervezet amiatt elégedetlen, hogy a kormány nem fogadta el múlt héten a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvénytervezetet. Állításuk szerint a jogszabály méltányosabb bérezést írt volna elő a kezdő tanároknak, és

vonzóbbá tette volna a pályát a tehetséges fiatal pedagógusok számára.

A mintegy kétórásra tervezett tüntetésen a résztvevők különböző feliratú transzparensekkel üzentek a kormánynak. Ezeken egyebek mellett az volt olvasható, hogy „Elástatok a papírmunkába!”, „A kezdő tanárok számára 50 százalékkal magasabb bért akarunk!”, „Iohannis, a kormányod csak rosszat tesz nekünk!”. Azt kifogásolják, hogy a jelenlegi bérezés nem ösztönzi megfelelően a pedagógusokat, és nem veszi figyelembe a teljesítményüket. A tanárok a diákok után járó úgynevezett fejpénzzel is elégedetlenek. Úgy vélik, hogy az oktatási minisztérium

nem a valós költségeket vette figyelembe a fejpénz megállapításánál, így az nem fedezi a költségeket.

A pedagógusok az osztályonkénti magas diáklétszámot is kifogásolták, ami szerintük az előző években végrehajtott tanárelbocsátások miatt alakult ki. Azt is kifogásolják, hogy az önkormányzatok nem térítik meg egységesen a pedagógusok ingázási költségét. A közalkalmazottak bérezéséről szóló törvénytervezetet a kormány múlt heti ülésén vonta vissza a napirendről, Claudia-Ana Costea munkaügyi miniszter pedig csütörtökön lemondott a tervezet körül felmerült nézeteltérések miatt.

Hirdetés