Kisrepülőtér épül Csíkcsicsón

Korábban nemzetközi reptérről volt szó.
Hirdetés

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke 2015 januárjában azt mondta: Csíkcsicsón nemzetközi forgalmú repülőteret lehetne építeni (akár kalákában is), amelynek célja elsősorban a Budapesttel való összeköttetés lenne.

Az elképzelést a megyei tanács is megvitatta, és az is felmerült, hogy Csicsón kívül Szárhegyen is épülne egy reptér. Sőt, alig néhány nappal a csicsói Hargita Airport-projekt bejelentése után Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke is reptértervvel állt elő: szerinte a Székelyudvarhely és Csíkszereda közötti Cekend-tetőn épülne meg a székely nemzetközi reptér.

Több mint egy év után a megyei tanács hétfőn közölte, hogy a Hargita Megyéért Egyesület sikeresen pályázott a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél egy

„Hargita megyei kisrepülőtér

megvalósíthatósági előtanulmányának elkészítésére”.

A tájékoztatás szerint „felhívást intéztek a megyében működő, illetve tervezett repülőterek tulajdonosaihoz annak érdekében, hogy eldöntsék, melyik lenne a megfelelő helyszín egy ilyen jellegű beruházás elvégzésére”. A felhívás nyomán pedig a Csíkcsicsó-Rét részen található, jelenleg kis, füves repülőtérként működő területet javasolta Antal András tulajdonos a megvalósíthatósági előtanulmány helyszínének.

Hirdetés

A kiírás szerint

„kis méretű, regionális reptérről”

lenne szó, 1200 méter hosszú kifutópályával és egy 1500-2000 négyzetméteres reptéri épülettel.

Hirdetés