Máris megtorpedóznák a dohányzásellenes törvényt

A szenátusban fogalmaztak meg a jogszabályt jelentős mértékben gyengítő módosító javaslatokat.
Hirdetés

Máris meghekkelnék a nemrégiben hatályba lépett dohányzásellenes törvényt: a szenátus jogi bizottságában olyan módosító javaslatokat fogadtak el, amelyek bővítenék azon helyek számát, ahol dohányozni lehet, emellett külön dohányzó helyiségek kialakítását is lehetővé tennék.

Mint ismeretes, a jogszabály megtiltja a dohányzást minden nyilvános, zárt helyiségben. Ez utóbbi kategóriába a meghatározás szerint minden olyan helyiség beletartozik, amelynek legalább két fala és teteje van. Így a munkahelyek mellett a vendéglőkben, a kocsmákban, illetve a fallal rendelkező teraszokon sem lehet dohányozni.

A felsőház jogi bizottságában szerdán elfogadott módosító javaslatokat a kormány által kidolgozott, az ízesített dohánytermékek betiltását is magában foglaló törvényjavaslathoz kívánják benyújtani.

A módosítások értelmében zárt, nyilvános helyiségnek csak az olyan helyiségek minősülnének, amelyek teljesen zártak, vagyis négy fallal rendelkeznek. Emellett lehetővé tenné külön dohányzóhelyiségek kialakítását, és a dohányosok olyan egyesületeket, illetve klubokat is alapíthatnának, amelyek külön erre a célra berendezett helyiségekben hódolhatnának szenvedélyüknek.

Cătălin Boboc, a jogi bizottság elnöke indoklásul közölte: számos állampolgári panasz érkezett hozzá, a dohányzást tiltó törvény miatt felháborodott polgárok folyamatosan bombázzák őt elektronikus levelekkel.

Hirdetés