Johannis: meg kell erősíteni Európa határait!

A román államelnök elég erősen fogalmazott: a kvóták kapcsán az EU „könyvelői, bürokratikus” hozzáállásáról beszélt.
Hirdetés

Románia a kiváltó okok felszámolásában és az európai határvédelem megerősítésében látja a migránsválság megoldását – jelentette ki Klaus Johannis román államfő a Bukarestben akkreditált nagykövetek előtt csütörtökön. Johannis kifejtette, hogy Románia nem a menedékkérők befogadását utasítja el, hanem

szétosztásuk módját kérdőjelezi meg

– vagyis továbbra is elutasítja a kötelező befogadási kvótákat. Ezzel kapcsolatban finoman, de egyértelműen beszólt Brüsszelnek: az unió tagállamai egyenlőek, a megoldást párbeszéddel, és nem egy „könyvelői, bürokratikus” hozzáállással kell kidolgozniuk.

„Az európai eszme nem egy üres szlogen, az Európai Unió nem bürokratikus mechanizmusok gyűjteménye. Az egységes Európa egy fejlettebb, összetartóbb, polgáraira jobban figyelő társadalom kifejeződése. Szeretném, ha az európai intézményeket

hatékonyabban, összehangoltabban, jobb tervezéssel és nagyobb szigorral

vezetnék, ami az európai célkitűzések érvényesítését illeti” – fogalmazott az elnök.

Mint mondta, Románia továbbra is jelentős szerepet vállal a migránsválság okainak felszámolásában, az európai határvédelem megerősítésében. Bár a schengeni projekt mára megkérdőjeleződött, Romániának továbbra is az a célja, hogy része legyen a belső határellenőrzés nélküli övezetnek és jelenleg is „felelős” országként, a schengeni államok módjára védi az Európai Unió határait – hangsúlyozta a román elnök.

Hirdetés