Antal: azért is lesz Sárkánydomb!

Hiába próbálják megtorpedózni a helyi önkormányzatiságot.
Hirdetés

Nem hátrál meg Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere annak hatására, hogy a bíróság alapfokon a városrendezési tervet megtorpedózó Kovászna megyei prefektusnak adott igazat a város központjába tervezett Sárkánydomb ügyében. Elmondta, megvárják a bíróság indoklását, és annak függvényében hoznak döntést, hogy megfellebbezik-e az ítéletet, vagy pedig visszavonják a határozatot, és egy új városrendezési tervet fogadnak el.

„Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ebben a városban ne a választott tisztségviselők, a tanácsosok, a polgármester, az önkormányzat döntsék el azt, hogyan nézzen ki egy tér, hanem a prefektus. Tehát annyiszor fogjuk ezt a történetet újrakezdeni, ahányszor kell, de a vége úgyis az lesz, amit az önkormányzat akar, és nem az, amit a prefektus” – szögezte le a polgármester.

Sebastian Cucu prefektus azzal az indokkal támadta meg a bíróságon a területrendezési tervet, hogy ezt nem hagyta jóvá a védelmi minisztérium és a hírszerző szolgálat (SRI), a városháza pedig kikérte mindkét intézmény álláspontját. A válaszok a törvény által előírt harminc napos határidőn túl születtek meg, és a védelmi minisztérium levelében az szerepelt, azért nem értenek egyet ezzel a tervvel, mert Románia és Oroszország között van egy államközi egyezmény, miszerint ha a szovjet emlékművet a városháza át szeretné alakítani, szükséges az orosz nagykövetség belegyezése – miközben a terv nem is vonatkozik az obeliszkre.

A SRI pedig válaszában leszögezte, hogy addig nem kívánnak állást foglalni, amíg nincs bírósági döntés ebben a kérdésben.
 

Hirdetés