Emléktáblát állítanak Knézy Jenő váradi szülőházán

Az emléktábla-állítás kezdeményezője Vujity Tvrtko volt.
Hirdetés

Tavaly év elején röppent fel elsőként a hír: Vujity Tvrtko sztárriporter kezdeményezte, hogy egy emléktáblát állítsanak a 2003-ban elhunyt legendás sportriporternek, Knézy Jenőnek szülővárosában, Nagyváradon. A helyiek közül nagyon kevés magyarnak volt tudomása arról, hogy a sportkommentátor a partiumi városban született, ez motiválta Tvrtkót is, amikor felvette a kapcsolatot Ilie Bolojan polgármesterrel, illetve a város képviselő-testületével az ügy előmozdítása érdekében.

Knézy szülőháza a Deák Ferenc (mai nevén Emánuel Gozsdu) utca 2-es szám alatt található, de hogy pontosan melyik lakásról van szó, azt egy ott lakó idősebb presbiter segít kideríteni  – tudta meg a Népszabadság. A lapnak nyilatkozó Huszár István alpolgármester szerint várhatóan a jövő hét folyamán kiderülhet, pontosan mikor avathatják fel az emléktáblát. A táblán szerepelni fog majd a kommentátor által leggyakrabban használt idézet is: „Jó estét, jó szurkolást!”

Hirdetés