Minibotrányt okoztak a parlamenti bérek

36 millió lejjel több pénzt szavazott meg magának a szenátus. Ma kiborult a bili.
Hirdetés

Ma vitatta meg a két ház saját költségvetését a képviselőház és a szenátus költségvetési bizottsága. A kormány büdzsétervében 313,7 millió lej szerepelt az alsó-, illetve 130 millió lej a felsőház jövő évi kiadásaként, ehhez képest a képviselőház 340,7 millió lejt, a szenátus 166 millió lejt szavazott meg magának.

A kormány és a két ház javaslatát ma kellett volna összehangba hozza a költségvetési bizottság, ahol szombat délelőtt félórás veszekedés tört ki: az egyik képviselő a szenátusi álláspontot képviselő szenátor szemébe mondta, hogy ezt így nem lehet előadni a közvéleménynek, mert mindenki azt fogja kérdezni, hogy jövőre kétszerannyit akarnak-e enni a szenátorok.
 
A szenátor szerint viszont az emelés amiatt szükséges, mert a kormány elfogadta az állami alkalmazottak béremeléséről szóló törvényt. Az ülésvezető az ülés elnapolását és az emelés újraszámolását kérte, mert a kormány álláspontja szerint azért növelte meg a két intézmény jövő évi büdzséjét 16,5 százalékkal, mert ez már fedezi a parlamenti alkalmazottak bérnövekményét, míg a szenátus 45 százalékkal kér többet a bérköltségekre.
 
Délutánra végül kiegyeztek a honatyák abban, hogy mégsem napolják el a vitát holnapra, hanem a kormány eredeti javaslatát fogják elfogadni a költségvetési törvényben, a két ház büdzséjét pedig az első költségvetéskiigazításkor növelik meg.

Hirdetés