Terabréking! Mégsem rákkeltő a kolbász??

Épp jókor jön a szakértői kételkedés, nyakunkon a disznóvágási szezon.
Hirdetés

Két magyar szakértő szerint tudományosan megalapozatlan az október végén megjelent tanulmány a feldolgozott hústermékek és a vörös húsok rákkeltő hatásáról.

Lorászkó Gábor szakállatorvos, toxikológus, igazságügyi szakértő és Gerencsér Ferenc, állatorvos, ügyvéd, természetvédelmi szakmérnök közös közleményben  hangsúlyozza: az október 26-án a sajtóban megjelenttel szemben

a tanulmány nem a WHO-tól származik,

hanem a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (International Agency for Research on Cancer, IARC) dokumentuma.

Felidézték azt is, hogy három nappal később megjelent egy mindössze hét mondatból álló, rendkívül visszafogott WHO-közlemény, amelyben a szervezet elhatárolódott az IARC álláspontjától, és ígéretet tett arra, hogy jövőre szakértőivel megvizsgáltatja a kérdést.

A magyar szakértők szerint az IARC publikációja csak formailag tudományos közlemény, nem mutat fel tudományos újdonságot, és a hivatkozások közül egyesek alkalmatlanok alátámasztani a vonatkozó megállapításokat.

Megjegyezték azt is, hogy az IARC tanulmánya elhallgatta a fehér húsok vastagbél daganatokkal szembeni védő szerepét, amelyet több, általuk is idézett tanulmány egyértelműen megfogalmazott. Szerepel a közleményben olyan állítás, amelyben három emberi kísérletre hivatkoznak, de az ehhez megadott szakcikk egy állatkísérlet – mutatnak rá a szakértők.

Hirdetés

„Tíz ország huszonkét szakértője írta a mindössze másfél oldalas cikket egy nagyon magas publikációs értékű szakfolyóiratban, ami igen gondos és hozzáértő lektorálással szokott együtt járni, mégis található benne lényeges, értelemzavaró hiba” – fogalmaztak. Hozzátették, az IARC illetékes vezetője által is alacsonynak tartott kockázatról új tudományos eredmény felfedezése nélkül lett világhír.

Kifejtik, hogy

a cikk nem tudományos színvonalú, tudományosan nem megalapozott

és nem is gondos írás, de ártalmas, mert a lakosság a WHO közismert tekintélyét látta a hír mögött, holott azt a WHO-tól függetlenül működő intézmény egy munkacsoportja készítette, és az elkészült véleményt még ők is csak kétharmad arányban támogatták. Ez alapján objektív kijelentéssel egyértelműen rákkeltőnek nevezni a feldolgozott húskészítményeket – legalábbis a jelenleg elérhető adatok alapján – megalapozatlan a szakértők szerint.

Hirdetés