Már Albánia is betiltja!

Hahó, Cioloș úr! Figyelő szemeit Albániára vesse, ha szabad kérnünk...
Hirdetés

A szkipetár kormány ugyanis épp egy olyan törvény bevezetésén ügyködik, melynek értelmében 10 évig (érti, Cioloș úr, tíz évig!) tilos lesz fát kivágni Albánia területén. Sőt, ami még keményebb: fát exportálni is tilos lesz. (De végül is logikus: ha nincs vágott fa, nincs mit kivinni, ugye.)

Lefter Koka, az albán környezetvédelmi miniszter azzal indokolta a drasztikus lépést, hogy az albán erdők bizony erősen megfogyatkoztak az utóbbi 40 évben.

Statisztika: 1991-ben Albánia 1 200 000 hektár erdő fölött rendelkezett. Azóta több százezer hektárt nyelt el a fafeldolgozás, ebből 200 000 hektár végérvényesen elpusztult. A fafeldolgozás ernyőkifejezés, természetesen: ide tartozik a törvényes eljárás mellett a felelőtlen gazdálkodás, a falopás, az erdős területeken zajló törvénytelen építkezések, továbbá a gyakori tűzvészek, melyek egy része szintén nem magától keletkezett.

Hát így állunk. A magunk részéről csak szurkolni tudunk a tiranai kormánynak. Amint hogy szívesen szurkolnánk a román kormánynak is, Cioloș úr, ha valami hasonlót kifundálna. Korrektül, technokrata módon.

Hirdetés