Ponta búcsúajándéka: decembertől pedagógusi béremelés

A pénzt viszont már a következő kormányoknak kell előteremteniük.
Hirdetés

Decembertől 15 százalékos béremelésben részesülnek a közoktatásban és állami felsőoktatásban dolgozó alkalmazottak: erről még Victor Ponta távozó miniszterelnök lemondásának hivatalos benyújtása előtt fogadott el sürgősségi rendeletet szerdán a kormány.

Az intézkedés nyomán 360 ezer közalkalmazott fog többet keresni: a közoktatásban dolgozó tanárok, illetve az egyetemi oktatók mellett a béremelés az iskolák és egyetemek kisegítő személyzetére is vonatkozik.

A döntésről kiadott kormányközlemény szerint a béremelés 1,66 milliárd lejes többletkiadást jelent a költségvetésnek. A kommüniké emlékeztet, hogy a pedagógusok idén másik két alkalommal, márciusban és szeptemberben is 5-5 százalékos béremelésben részesültek, így ők is összesen több mint 25 százalékos béremelést kaptak, akárcsak az állami egészségügyi rendszerben dolgozók, akiknek a jövedelme októbertől nőtt 25 százalékkal.

Hirdetés

Románia újabb hitelmegállapodást akar kötni a Nemzetközi Valutaalappal, miután szeptemberben lejárt a sorozatban harmadik ilyen szerződése a washingtoni pénzintézettel. A nemzetközi hitelintézet és a román költségvetési tanács korábban fenntartásait hangoztatta a béremelések hosszú távú fenntarthatóságát illetően, de

Victor Ponta szerint van fedezet az emelt bérek kifizetésére anélkül, hogy a makrogazdasági egyensúly felboruljon.

A jobbközép ellenzék szerint azonban Pontát csak az érdekelte, hogy olyan miniszterelnökként emlékezzenek rá, aki nem lefaragta, hanem emelte a béreket, hiszen a „jótékonykodás” számláját már a következő kormánynak kell kifizetnie.
 

Hirdetés