Az ítélet napja: dübörög az új kolozsvári névtáblaper

Október 26., hétfő, dél, hétágra süt a nap a kolozsvári bíróság előtt. Az időjárás velünk (magyarokkal, azaz) tart. Ma van ugyanis a háromnyelvű táblaper tárgyalása, alapfokon. Emlékeztető gyanánt: a Minority Rights Egyesület által indított korábbi per elvesztése után Szőcs Izabella, az egyesület képviselője azt mondta, új pert indítanak. És akkor helyben is vagyunk, mert hamarosan tanúi lehetünk az tárgyalás lefolyásának. A bíróság folyosóján Szőcs Sándor ügyvéd és lánya, Szőcs Izabella kedves mosollyal állják a sarat az újságírói kérdések özönével szemben. Csatlakozik hozzájuk Bethlendi András, a  Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport színeiben. Kezében három hatalmas köteg papír: a többnyelvű városnévtáblát igénylő kolozsvári polgárok kérvényeit hozza. Beszállingózik egy-két intézmény-független érdeklődő is. 

Az idő telik, odabent a teremben lassan őröl a törvény vaskereke. A dolgok egyáltalán nem emlékeztetnek a Perry Mason televíziós sorozat részeire, de hát egyrészt nem bűnügyről van szó, másrészt az élet ezúttal, úgy látszik, nem ver rá a filmre. 

És végre eljön a nagy pillanat: Szőcs Zoltán és Szőcs Izabella kimegy a bírói pulpitus elé. Az amúgy szimpatikusnak tűnő bírónő rögtön a polgármesteri hivatal által felhozott előzetes kifogásokat szegezi Szőcs Sándornak, amelyek elfogadása a kereset automatikus elutasításához vezethetnek.

Az első kifogás a Minority Rights Egyesület perbeli minőségét kifogásolta. Magyarán, arról van szó, hogy a polgármesteri hivatal szerint a Minority Rights Egyesületnek nincs joga képviselni a kolozsvári magyarokat.

Szőcs Sándor röviden, elegánsan kifejtette, hogy

az Egyesületnek nemcsak joga

a kolozsvári magyar közösség érdekeinek védelme (a statútumának megfelelően), hanem kötelessége is, hiszen a civil szféra létének lényege a különböző közösségek érdekeinek védelme.

A bírónő rákérdezett, hogy milyen érdekeket, milyen jogokat is véd ez esetben a Minority Rights Egyesület. Szőcs válaszában kifejtette, hogy jelen pillanatban 2 500 kérvény létezik, amelyben Kolozsvár polgárai a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését kérik. Az Egyesület ezen kolozsvári polgárok érdekeit képviseli, és, ismétli, ez nemcsak joga, kötelessége is. Továbbá sajnálatát fejezi ki, hogy át kell adnia a tisztelt Bíróságnak mind a 2 500 kérvényt, de ha az ügy másként nem megy előre, akkor nem lát más lehetőséget. Bethlendi András előrehozza a kérvényeket, és Szőcs Sándor a bírói asztalra helyezi a bokros csomagot. Tisztázzák, hogy minden egyes lap egyetlen kérvényt tartalmaz. 

A második kifogás a polgármesteri hivatal alperesi minőségének hiánya. Vagyis a polgármesteri hivatal szerint az intézmény nem lehet alperes ebben a perben. Régi trükkje ez a kolozsvári polgármesteri hivatalnak, gyakran él vele. Szőcs Sándor ebben a kérdésben azt nyilatkozza, hogy még 2003-ban megszületett egy kolozsvári helyi tanácsi határozat, melynek értelmében ki kellett volna helyezni a többnyelvű városnévtáblákat. És

ki a helyi tanácsi határozatok legfőbb és egyetlen kivitelezője?

Hát a polgármester. Ilyen alapon igenis van alperesi minősége a polgármesteri hivatalnak. Dixit!

A továbbiakban Szőcs Sándor vérbeli ügyvédi beszédet mondott (és megjegyzem, tévedtem: Perry Mason simán megemelné a kalapját Ügyvéd úr beszéde előtt), melyben kifejtette, hogy a jelen követelésre úgy kell tekinteni, mint bármely más alapvető emberi jogra. A kisebbségi közösségek nyelvén történő feliratozást a 215/2001-es, helyi közigazgatási törvény értelmében azokban a helységekben kötelező megejteni, ahol az adott kisebbségek számaránya meghaladja a 20%-ot. Ne feledjük, hogy 2001-ben a kolozsvári magyar közösség aránya 23% volt. Szintén 2001-ben megjelent egy kormányhatározat (206/2001), amely azon városok névsorát tartalmazta, ahol a többnyelvű helységnévtáblákat ki kellett tenni. Kolozsvár rajta volt a listán. Igaz, a törvényt és a határozatot az 1998-as népszámlálás adatai alapján hozták meg, de a törvény akkor is kötelező érvényű, ha időközben egy adott kisebbségi közösség számaránya 20% alá csökken. Mindebből pedig az következik, hogy az alperes, vagyis a kolozsvári polgármesteri hivatal elutasítása

alaptalan és törvénytelen.

Egy másik érv a Kisebbségi Keretegyezményen alapszik. Románia Alkotmányának 20. cikkelye kimondja, hogy a nemzetközi egyezmények kitételei alkalmazandók, amennyiben azok emberi jogokra vonatkoznak.

Na mármost, egy kisebbségi közösségnek három feltételt kell teljesítenie ahhoz, hogy a többnyelvűségre vonatkozó jogai teljesülhessenek.

Az első: jelentős számban lakja az adott helységet. Nos, jelen pillanatban 50 000 magyar polgár lakja Kolozsvárt. Ha ez nem jelentős, akkor mi?

A második: hagyományos kisebbségi közösségnek kell lennie. Vagyis kulturális nyomokat kell hagynia az illető városban. Szőcs Sándor ezt nem is kívánja bizonyítani, annyira egyértelmű. Elég, ha a Szent Mihály-templomra, a Farkas utcai református templomra, a Házsongárdi temetőre vagy a Bánffy-palotára gondol a tisztelt Bíróság, és világos, mekkora kulturális nyomokat hagyott a magyar közösség Kolozsváron. (A bírónő arca meg se rezdül!)

A harmadik: a többnyelvű táblák kihelyezését kérő kellő mennyiségű kérvény megléte. Szőcs Sándor a bírói asztalon heverő paksamétára mutat: tessék, letettek 2 500 kérvényt. Ez azt jelenti, hogy a kolozsvári magyar lakosság

5 százaléka kéri a többnyelvű helységnévtáblákat.

Köztudott, hogy a lakosság mozgósítása nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé. Ilyen körülmények között ez az 5 százalék igen jelentős számnak minősül. Ráadásul ezek a polgárok vették maguknak a fáradtságot, és személyesen elmentek az időnként nem túl kedves polgármesteri hivatali alkalmazottakhoz, és regisztráltatták kérvényüket.

Beszéde végén az ügyvéd megjegyzi, hogy vannak Romániában olyan városok, ahol a magyar közösség számaránya alacsonyabb, mint 10%, és mégis ki van írva magyarul is a helység neve (például Medgyes). Ez pedig diszkrimináció a kolozsvári magyar közösséggel szemben. Itt nem etnikai kérdésről van szó, tisztelt Bíróság, hanem egy polgári közösség alapvető jogainak tiszteletben tartásáról.

A beszéd után a bírónő mosolyog egyet, aztán kijelenti:

két hét múlva ítéletet hirdetnek.

Tehát, ami jó: a polgármesteri hivatal előzetes kifogásait félresöpörte a bíróság. Alaposan tanulmányozni fogják az ügyet. Ami kevésbé jó: mindannyian ismét izgulhatunk két teljes hétig.

És hogy ne legyen teljes a fenékig tejfel: győzelem esetén a polgármesteri hivatal nyilván fellebbezni fog. És megyünk tovább a jogi labirintusban. Mert egy alapvető emberi jog érvényesítése néha pont olyan bonyolult és szövevényes, mint Isten útjai.

Fotó: Szántai János