Átok ül az erdélyi autópályákon

Az utolsó ítélet napjáig sem készülnek el.
Hirdetés

Miután nemrég kiderült, hogy Nagyszeben és Szászváros között el kell bontani és teljesen újjá kell építeni a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszát, most újabb meglepetésre derült fény.

Az észak-erdélyi autópálya Bors és Berettyószéplak közötti szakaszának befejezése ugyanis bizonytalanná vált, mivel a sztrádaszakasz megépítési jogát versenytárgyaláson elnyerő cégcsoport műszaki terve nem felel meg a követelményeknek.

Az országos autópálya-társaság (CNADNR) eddig már kétszer kérte a terv módosítását, de a cégcsoport komolytalannak bizonyul, pedig a szerződés július 3-ától érvényes – mondja a társaság elnöke, Narcis Neaga.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a spanyol–román konzorcium cégei között feszültségek alakultak ki. A CNADNR azonban arra figyelmeztet, hogy a szerződés semmisség válik, ha a a társult cégek szétválnak.

Hirdetés

A Bors és Berettyószéplak közötti 62 kilométeres sztrádaszakasz felét a Bechtel építette meg, a hátralevő rész kivitelezésére kiírt tendert márciusban nyerte meg egy négy cégből álló konzorcium. A kiírás szerint a szakaszt 2017 júliusáig kell megépíteni és átadni.

 

Hirdetés