Az adósságok felhalmozásának okait vizsgálják a PKE-en

Tőkés már februárban külső könyvszakértői vizsgálatot rendelt el.
Hirdetés

Kivizsgálják a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) gazdálkodásában és pénzügyvitelében tapasztalt szabálytalanságokat és hiányosságokat. Erről Tőkés László, a nagyváradi felsőoktatási intézmény alapítói tanácsának elnöke számolt be azzal összefüggésben, hogy a kolozsvári székhelyű Sapientia Alapítvány ellenőrzi ezentúl a PKE pénzügyi tevékenységét és a magyar államtól kapott támogatás kezelését.

Tőkés László közölte, hogy a nagyváradi egyetemen kialakult aggasztó helyzet tisztázása végett az alapítók tanácsa már februárban külső könyvszakértői vizsgálatot rendelt el, ezzel együtt pedig a gazdasági bizottságtól is

átfogó jelentést kért az egyetem gazdálkodásáról.

Ezzel párhuzamosan a Sapientia Alapítvány is határozott fellépésre szánta el magát, és olyan megállapodás aláírását kezdeményezte a nagyváradi felsőoktatási intézménnyel, amelynek értelmében a továbbiakban megszigorítja ellenőrzését, sőt harmadik aláíróként a kifizetések szabályosságát az alapítvány egyik munkatársa fogja hitelesíteni – írja a Krónika.

„A kialakult helyzetben az alapítók tanácsa a Sapientia Alapítvány közbelépését, illetve a költségvetési fegyelem szigorítását köszönettel veszi, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy a hosszú évek alatt felhalmozódott gondokra – mint felügyeleti és ellenőrző szerv – nem derített korábban fényt” – állapította meg Tőkés László.

Hozzátette: vizsgálatot rendeltek el a felelősség megállapítása, valamint a kialakult helyzet orvoslása céljából, ugyanakkor az egyetem gazdasági hátterét biztosító

Sapientia Alapítvánnyal szorosan együttműködve kívánnak rendet teremteni a fennálló helyzetben.

Hirdetés

János Szabolcs, a PKE rektora szeptember végén a Krónikának úgy nyilatkozott: a Sapientia Alapítvány és a váradi felsőoktatási intézmény abban állapodott meg, hogy ettől a tanévtől kezdődően a magyar állami pénzeket csak az alapítvány jóváhagyásával lehet elkölteni. Ebben az esetben a Sapientia Alapítvány a finanszírozót, a magyar államot képviseli, és jogos elvárás, hogy a támogató rálásson az intézmény gazdálkodására. 

A PKE évek óta az alapítvány révén kapja a magyar állami pénzeket, a támogatás tavaly 621 millió forint volt.

Hirdetés