A magyar kultúra ünnepére gyülekeztek pénteken délután Nagyváradon a színházkedvelők. Általában nem szeretem az ilyen bombasztikus kijelentéseket, de amikor egy új magyar művelődési intézmény jön létre, az mindig ünnep. Márpedig Váradon ez történt: hivatalosan is felavatták a Szigligeti Színház új stúdiótermét.

A stúdióra égető szükség volt, hiszen a színház repertoárján számos olyan fajsúlyosabb előadás szerepel, amely nem, vagy mérsékelten vonzza a könnyedebb szórakozásra vágyó közönséget. A régi stúdióterem azonban már nagyon nem felelt meg az elvárásoknak, hiszen kicsi is volt, meg kényelmetlen is, szóval sok mindennek alkalmasnak lehet tekinteni, csak éppen színházi stúdióteremnek nem.

A Szigligeti Színház pedig gondolt egyet, és a bürokratikus útvesztőt megkerülve – az önkormányzat az egykori Transilvania moziban akar stúdiótermet kialakítani, de ez sohasem volt prioritás, olyannyira nem, hogy miután pár hete bejelentették a munkálatok elkezdését, azzal az indokkal, hogy az év végéig be kell fejezni minden egyéb, európai uniós finanszírozású beruházást, jövő évre halasztották – belevágott a saját stúdió létrehozásába.
 

Kultúrkocsmák árnyékában
 

A helyszín ikonikus, és irigylésre méltó, már csak azért is, mert két kultúrkocsma közvetlen szomszédságában van. Olyannyira, hogy konkrétan az egyiknek a teraszán át is kell haladni, hogy az ember bejuthasson. A belvárosi Sonnenfeld palotáról van szó, amely a Szilágyi Dezső – ma Moszkva – utcában áll, és amelyben az első emeleten a legendás Moszkva, a földszinten pedig a Silent kávézó várja a kultúrára és sörre/fröccsre/kávéra/üdítőre szomjazó vendégeket.

A Szigligeti Stúdió az impozáns bérház belső udvarából nyíló egykori ipari helyiségben kapott helyett. A hatalmas kiterjedésű ingatlan hátsó szárnyaiban ugyanis egykor nyomda működött – korábban nyomdászklub is volt a mai Moszkva helyén – amely már évtizedekkel ezelőtt megszűnt, azóta pedig az egykori nyomda helyiségei iszonyatosan lepukkantak. Az épületet visszakapó Sonnenfeld-örökös azonban úgy döntött: mivel saját erőből nehéz, sőt szinte lehetetlen volna a felújítás, művelődési intézményeknek adja bérbe a helyiségeket.

Így jöhetett itt létre a Szigligeti Stúdió, amelynek elhelyezése azért is praktikus, mert a bécsi Fellner és Helmer cég által 1900-ban felépített kőszínház gyalog alig három percnyire, a sarkon túl, a Bémer téren magasodik, vagyis a művészeknek nem kell sokat bumlizniuk, hogy egyik munkahelyükről a másikra érjenek.

A megnyitó természetesen nem nélkülözhette a fesztív jellegű ünnepi protokollt, a Sonnenfeld-palota udvarán egymást érték a stúdióterem kialakítását lehetővé tevő támogató cégek molinói és a helyi érdekű politikusok. A Szigligeti Színház igazgatója, Czvikker Katalin köszöntőjét követően így Biró Rozália szenátor, volt váradi alpolgármester és utódja, a ma alpolgármesterkedő Huszár István is köszöntötte az egybegyűlteket.

Na de ezután következett a lényeg: a Szigligeti Színház három társulatának – a színháznak, a Nagyvárad Táncegyüttesnek és a Lilliput Társulatnak, azaz a bábszínháznak – a vezetői a Sonnenfeld palota tulajdonosának (akit meglepő módon Sonnenfeldnek hívnak) jogi képviselőjével átvágták a stúdióterem bejárata előtti szalagot, hivatalosan is megnyitva ezzel az intézményt.

Amelyben minden megtalálható, mi szem-szájnak ingere: a tágas előtér egyik oldalán büfé, a másikon a művészek számára kialakított pihenőszoba kapott helyet, az ez utóbbiból nyíló helyiségben pedig hamarosan konditerem lesz, hogy a művészek karban tarthassák a fizikumukat. Az előcsarnokban jókora táblán hosszú névsor olvasható – azon polgárok neve, akik téglajegyet vásárolva anyagilag is támogatták a stúdió létrejöttét.

(Talán megbocsátható szerénytelenség megjegyezni, hogy a Főtér váradi munkatársának neve is olvasható a táblán, vagyis mi is vadul támogatjuk a kultúrát).
Tovább haladva a tágas előadóterembe jutunk, amelyben minden műszaki és egyéb feltétel adott, hogy a művészek és a közönség a legjobb körülmények között dolgozhassanak, illetve élvezhessék az előadást.

A stúdió azonban nem csupán ennyiből áll: a díszletmunkások műhelye és a díszletraktár is itt kapott helyet.
 

A művészi gulyás
 

Mivel a Szigligeti Színház idén A ti színházatok jeligével hirdette meg évadát, a stúdió megnyitójára a helyi színházkedvelő polgárokat is meghívták. Akik jöttek is szép számmal – és mivel jól nevelt vendéglátókról van szó, étellel is várták a vendégeket. A színház művészei a teátrumot a mostani évadtól irányító új szakmai vezetővel, Novák Eszter neves rendezővel az élen – kis bulvárcsemege: ő a legendás koreográfus, Novák Ferenc „Tata” lánya, valamint az István a király című rockoperát nemrég újbóli színpadra állító, a Kimnowak együttes frontembereként el nem évülő érdemeket szerző Novák Péter testvére – hatalmas adag bográcsgulyást főztek, és ezzel kínálgatták a jelen levőket a színészek. (További, gasztronómiai jellegű bulvárcsemege: a művészek között a mintegy öt órán át tartó főzés közben komoly hitvita alakult ki arról, hogy a darált paprikát az elején, a hagyma olajban történő üvegesre pirításakor, vagy a végén kell beletenni, hogy ne kapja oda az izzó kondér, kesernyés ízt adva ezzel a végterméknek. A vita az utóbbi javára dőlt el, amit e sorok szerzője nem győz eléggé üdvözölni, mivel maga is ezen eljárás híve).

A művészek és a vendégek jókedvvel kanalazták az ízletes gulyást, patakokban folyt a mentes víz és a rostos üdítő sör – ami a folyadékbevitel szempontjából igen lényeges, mivel a szeptemberi időpont ellenére 37 fok volt árnyékban –, majd a szürkület beálltakor jött az ünnepi torta, valamit a stúdió bejárata fölötti neonfelirat első, ünnepélyes felkapcsolása. Ez utóbbi kifejezetten tetszetős és elegáns: a fekete alapon fehérrel világít a Szigligeti Stúdió felirat. (Még egy bulvárcsemege: a neonreklám elkészítésének jogát elnyerő konstancai (!) cég illetékesei fölösleges, úri huncutságnak tartották az ékezeteket, ezért el is tekintettek azok elkészítésétől. Így azokat az utólagos egyeztetések nyomán gyakorlatilag az utolsó percekre gyártották és szállították le).

A tortát a Kánkán akkordjaira szolgálták fel, majd folytatódott a zenés-táncos összejövetel.

Zárásként elmondhatjuk: a hihetetlenül klassz és korszerű stúdiót méltó körülmények között avatták fel. Mi pedig kimondottan irigykedünk a Szigligeti Színház művészeire, hogy ilyen munkahelyen dolgozhatnak.