Székelyföld: nem örülnek annak, hogy migránsok érkezhetnek

Eleve azt sem tudni, ki küldte ki az oktatási minisztériumból a kollégiumi helyek felmérésére vonatkozó körlevelet.
Hirdetés

Teljes a zűr és a zavar az oktatási minisztérium azon körlevele miatt, amelyben arra kérte a tanfelügyelőségeket és az egyetemeket, mérjék fel, hogy az oktatási intézmények kollégiumaiban lenne-e hely arra az esetre, ha migránsokat kellene elhelyezni az országban. „Az oktatásügyi tárcának egyelőre nincs kikristályosodott álláspontja vagy elképzelése, miként tudna segíteni a menekültek elszállásolásán” – jelentette ki a Krónikának Király András államtitkár. Elmondta, hogy ő maga sem tudja, a minisztériumból ki adott ilyen irányú utasításokat, hisz a jelenleg is külföldön tartózkodó Sorin Cîmpeanu tárcavezető szinte két hete nem lépte át az intézmény küszöbét. „Fogalmam sincs, ki az, aki efféle utasításokkal cukkolja fölöslegesen a közvéleményt. Én is csak az újságokból értesülök az állítólagos minisztériumi ukázról” – pontosított Király.

A többi megyéhez hasonlóan Maros megyében is ódzkodnak a menekültek befogadásától. Hiába jelölt ki a tanügyminisztérium négy olyan marosvásárhelyi iskolát, amelynek kollégiuma köteles lenne befogadni a Romániának leosztott menekültek egy részét, egyik intézmény sem képes eleget tenni a feltételeknek – nyilatkozta Camelia Irimie, a tanfelügyelőség szóvivője.

Amennyiben a Ponta-kabinet tényleg Marosvásárhelyre (is) akarja irányítani a menekülteket, Hamar Alpár Benjámin, a kormány alárendeltségében működő forradalmárok államtitkársága Maros megyei kirendeltségének vezetője utcára hívná a városlakókat.

A ’89-es forradalmár – aki egyébként az Azomureş vegyipari kombinát elleni tüntetések szervezését is felvállalta – elmondta, hogy a városnak semmi szüksége egy idegen kultúrát, vallást és főként civilizáltsági fokot képviselő csoportosulásra, amely szerinte eddig csak törvénytelenséget követett el, és kárt okozott, ahol áthaladt. A Hargita megyei tanfelügyelőség 320 menekültet tudna elhelyezni, a sportszállókban: Hargitafürdőn, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson tudnának ideiglenes szállást biztosítani számukra.
 

Hirdetés