A frissen létrehozott NATO-hadosztály irányítását a boszniai és afganisztáni békemissziókban edződött Ovidiu-Liviu Uifăleanu dandártábornok vette át. Ezzel elkezdődött
a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása.
Az Észak-atlanti Szövetség az ukrajnai válságra reagálva tavalyi, walesi csúcsértekezletén döntött keleti szárnya megerősítéséről: ennek keretében Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban és a három balti országban úgynevezett integrációs egységeket (NATO Forces Integration Unit – NFIU) hoznak létre a szövetség gyorsreagálású erői számára, Romániában és Lengyelországban pedig egy-egy új hadosztályparancsnokságot létesítenek – emlékeztetett közleményében a román védelmi minisztérium.
Olvasson még:
- Szerdai hírösszefoglaló: DNA-vizsgálat Soós Zoltán ellen, béremelést ígért a kormány a pedagógusoknak, pedofilt fogtak Kolozsváron
- A digitális világban a kisebbségi lét még inkább párhuzamosabbá válhat – Kiss Tamás szociológussal beszélgettünk (1. rész)
- Nincs pénz az államkasszában: lemondott a fináncvezér…
A hétfői ünnepségen Uifăleanu átvette a bukaresti NATO-hadosztály parancsnokságát, amely jövőre éri el kezdeti, 2018-ra pedig teljes operatív kapacitását.
A NATO Délkeleti Nemzetközi Hadosztály-parancsnokságán
mintegy 280 katona teljesít majd szolgálatot,
közülük 75-en más NATO-országokból érkeznek Romániába. A hadosztály szintű vezénylési központ kialakítása mintegy 60 millió euróba kerül, a kiadások egy részét a NATO később megtéríti Romániának.
Uifăleanu szerint az első szakaszban a romániai és bulgáriai integrációs egységek (NFIU) koordinálása lesz a hadosztály-parancsnokság feladata, de hosszabb távon a kiképzésre helyezik a hangsúlyt, hogy
a NATO-hadosztály Délkelet-Európa bármely részén bevethetővé váljon.
Egy nemzetközi NATO-hadosztály elvileg 10-15 ezer katonát jelent, de egyelőre nem tudni, milyen létszámú lesz a szövetség délkeleti hadosztálya.
Mircea Dușa román védelmi miniszter korábbi közlése szerint csütörtökön egyszerre avatják fel mind a hat új vezénylési központot (NFIU) a NATO keleti szárnyán.
Fotó: bistritanews.ro