Nagybánya: romák otthonait romboltatta le a polgármester

Összesen 15 törvénytelen kalyibát tettek a földdel egyenlővé Nagybányán.
Hirdetés

Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester 15 rögtönzött házat romboltatott le néhány napja a város határában, annak ellenére, hogy korábban az Országos Diszkriminációellenes Tanács már elmarasztalta egyszer, amikor fallal határolt el egy romák által lakott telepet a város többi részétől – közölte kedden a Maszol.ro.

A mostani intézkedést a városháza azzal magyarázza, hogy a házakat illegálisan építették fel olyan romák, akik más településekről érkeztek. A hivatal két évvel ezelőtt jelentette be, hogy „megtisztítja” az erdélyi város tereit a „törvénytelenül kisajátítóktól”. Cătălin Cherecheş kijelentette: senki sem építhet engedély nélkül házat, kalyibát, sátrat, sem a város szélén, sem a város közepén. Az elöljárót az is zavarja, hogy

a beköltözők lovas szekerekkel közlekednek a város központjában.

A helyi rendőrség vezetője, Gheorghe Perian arról számolt be, hogy a lerombolt 15 házban 22 felnőtt és 5 gyermek lakott. A városháza nem biztosít nekik lakást, arra kérték őket, hogy menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. A rendőrség naponta ellenőrzi a város szélén élőket, hogy megállítsa a törvénytelen építkezéseket és az „illegális térfoglalást”.

A polgármester néhány éve egy csaknem kétméteres falat építtetett Nagybányán a Horea utcában levő, zömében romák lakta tömbházak és a városból kivezető út közé, amellyel az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint gettósította és megalázta az ott élő közösséget – emlékeztetett az erdélyi hírportál. 

Fotó: citynews.ro

Hirdetés