Az előző évek tapasztalatait nem írja felül az idei év: meg sem lepődünk azon, hogy egy héttel a kezdés előtt – a főszínpadi koncerteket leszámítva –, még nem lehet tudni, július 21. és 26. között milyen közéleti szereplők előadásaira ülhetünk be Tusnádfürdőn. A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány által szervezett „több mint fesztivál” (ez a mottója az idei rendezvénynek) szupertitkos programjából annyi már kiszivárgott, hogy jelen lesz a 6 év bolíviai raboskodás után hazakerült Tóásó Előd. Az eddigi években volt már arra példa, hogy még a börtönben fogva tartott Tóásó Skype-on jelentkezett be Tusványosra, de
ezúttal személyesen találkozhatunk vele július 24-én, pénteken, 15 órától a MIT-sátorban.
Heal Edina, a Google Magyarország vezetője július 22-én, szerdán a Puskás Ferenc Kávéházban fog előadást tartani. Ismét téma lesz az erdélyi arisztokrácia és a kastélyok helyzete, az egyik meghívott már biztosan Gregor Roy Chowdhury, a zabolai Mikes kastély birtokosa lesz.
Olvasson még:
- Melyik is az IGAZI régi Farkas utca? – Lukács József helytörténésszel beszélgettünk – 2. rész
- Brüsszelben is gyülekeznek a felhők Románia Schengen-csatlakozása fölött…
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
Korábban Sándor Krisztina a készülő program politikai részéről és a meghívottakról annyit elárult, hogy fő témák a nemzetpolitika, a külpolitika és a gazdaságpolitika lesznek. Teret szentelnek a korrupcióról, az autonómiáról, és
az erdélyi politikai szereplők párbeszédéről szóló kérdésfelvetéseknek is.
Nagyjából ennyit tudhatunk még egyelőre Tusványos programjáról, de a szervezők az ígérték, hamarosan az esemény honlapjára felkerül a részletes program. Lehet nyomogatni a frissítés gombot.
A fellépők listája itt érhető el, a GYIK (gyakran ismételt kérdések) pedig itt.
Fotó: Mohácsi László Árpád