Román hallgatókat is vár a kolozsvári Sapientia

Angol nyelvű magiszteri képzésre.
Hirdetés

Bővítette kínálatát, román anyanyelvű diákokat is vár és egyetemi infrastruktúra-fejlesztést ígér a következő tanévre a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári kara. Az oktatási intézmény mától kezdődően két hétig várja a jelentkezőket. Tonk Márton, a kar dékánja a Krónikának elmondta: az egyik legfontosabb idei újdonság, hogy a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karával közösen angol nyelvű, európai és nemzetközi üzleti jogi magiszteri képzést indítanak. A képzés más nemzetiségű diákok számára is nyitott, egyben ezzel tesztelik azt is, hogyan reagálnak a felajánlott lehetőségre az erdélyi román diákok.

„A július 13–24. közötti beiratkozási időszakban négy alap- és három mesterképzést kínálunk a diákoknak. Összesen 180 helyet hirdettünk meg, amelyből 83 ingyenes, valamint 97 tandíjköteles hely. Ebből 130 hely alapképzésen, 30 hely magiszteri képzésen, 20 hely a Debreceni Egyetemmel közösen indított, angol nyelvű mesterin” – részletezte kérdésünkre Tonk Márton. Mint mondta, a tandíj értéke nem változik, továbbra is szaktól függően 250 és 450 euró között mozog évente.

Szintén az újdonságokhoz tartozik, hogy a diplomácia és interkulturális tanulmányok magiszteri képzésen egy választható iszlám modult is elindítanak, Rostoványi Zsolt és Maróth Miklós iszlámszakértők tartják a kurzusokat. Tekintettel arra, hogy az iszlám vallás, kultúra, társadalmi és politikai berendezkedése a közösség részéről is nagy érdeklődésre találhat, az előadások valószínűleg nyilvánosak lesznek. A beiratkozást követően a felvételikre július 21–26. között kerítenek sort.

Szenkovics Dezső egyetemi adjunktus, a kar főtitkára ugyanakkor bejelentette: idén is fejlesztették az egyetem infrastruktúráját is. Egy 13 millió forintos beruházásnak köszönhetően az egyetem Aula Magna Termét új hang- és vetítőtechnikával szerelték fel, amellyel a terem a nagyobb mozgóképes fesztiválok igényeit is képes kiszolgálni.
 

Hirdetés