Kolozsvári képzőművész gyalogol Londonba

A brit fővárosban rekedt szénaszobrait „szabadítaná ki.”
Hirdetés

Gyalog indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő szobrászművész, hogy rendezze azoknak a nagy méretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott Kulturális olimpiára kerültek a brit fővárosba.

A száznaposra tervezett utat, melyre július 18-án indul, a magyarfenesi birtokán lévő Arkhai szoborpark megnyitása egy éves évfordulóján jelentette be a művész. A Kolozsvártól 20 kilométerre levő szoborparkban többek között azok a nagy méretű, fémvázra szerelt, szénaborítású térplasztikák is láthatók, amelyek mása három évvel ezelőtt Londonba került.

Bartha Ernő a bejelentés után az MTI-nek elmondta, a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázatnak köszönhetően három alkotását vihette el Londonba a 2012-es kulturális olimpiára. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik főművének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából, és bezárt. Az alkotás három éve be van zárva a parkba.

A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén állították ki.

Ezek mai napig is ott vannak, „belakták a helyet”, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét. Elmondta, a közelmúltban film készült a Londonban rekedt szénaszobrairól.

Hirdetés

„Ez egy olyan téma, ami nyugtalanít, rossz érzést vált ki belőlem, és ezt most le szeretném zárni valahogy” – jelentette ki a művész. Hozzátette, a több mint kétezer kilométeres gyalogutat egyfajta tiltakozásnak is szánja, de senkit sem vádolva indul el. Megjegyezte, azért megy gyalog, mert ezzel áldozatot akar hozni a művészetért, de azért is, mert magát az utat is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekinti. Hozzátette, vele gyalogol Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül.

Bartha Ernő azt tekintette útja céljának, hogy kiszabadítsa a bezárt alkotását, és mindhárom londoni szénaszobra sorsát rendezze. Megjegyezte, az alkotások szerzői jogai másfél éve ismét őt illetik meg.

A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandók legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat – mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással.
 

Hirdetés