Más vidékekről „importálják” Kovásznára a kóbor kutyákat

Pedig amúgy sem szenved hiányt belőlük a város.
Hirdetés

Bizonyíték is van arra, hogy idegenből érkezett autóból kóbor kutyákat engedtek szabadon Kovászna városbejáratánál. Sajnos, a térfigyelő kamera által rögzített felvételeken nem olvasható ki a jármű rendszáma – mondta el érdeklődésünkre Thiesz János polgármester.

A fürdővárosnak nincs kutyamenhelye, így befogni sem tudják a gazdátlan ebeket. A korábbi menhelyet – mely a szakszervezeti szálloda egykori mellékgazdaságában működött – be kellett zárni, nem felelt meg az időközben változott előírásoknak. Keresik az új helyet: a város zabolai kijáratának közelében, az egykori állatorvosi rendelő udvarán kívánják felállítani a ketreceket. A tervek szerint hat-hét ketreccel működne a menhely, a törvényesség betartásával – mondta Thiesz.

Hirdetés