Megőriznék az előválasztás tisztaságát

Etikai kódex készül az elmérgesedni látszó marosvásárhelyi előválasztási kampányban.
Hirdetés

Bár a marosvásárhelyi magyar előválasztást októberre halasztották, elmérgesedni látszik a hivatalosan el sem kezdődött kampány. Ezért mind a pártok vezetői, mind a jelöltek egyetértettek az etikai kódex kidolgozásával. Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök javaslata, miszerint az előválasztási kampány tisztaságának megőrzése érdekében mielőbb ki kell dolgozni, és alá kell íratni a jelöltekkel egy etikai kódexet, Barabás Miklós független jelölt nyílt levele után értékelődött fel.

A szövetség megyei vezetőjében már akkor felmerült ennek gondolata, amikor Barabás támogatói nyílt levelet tettek közé, amelyben éles, helyenként durva hangnemben vonták kérdőre Soós Zoltánt, az RMDSZ jelöltjét. A második, immár a független jelölt által aláírt levélről Brassai Zsombor elmondta: már el sem olvassa. Mint hangsúlyozta, ő a tervekre épülő, konstruktív jellegű kampányban hisz, nem a sárdobálásra épülő harcban.

Az etikai kódex kidolgozásába a három magyar párt az érdekelt civileket is bevonná, jelen esetben a Barabás Miklóst támogató Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistáit. A játékszabályok leszögezését a független jelölt is jó ötletnek tartja, de némi fenntartással fogadja.
 

Hirdetés