Megúszták a román szélsőségesek, de a magyarok is

Nem eléggé gyűlöletkeltő az ügyészségnek a Ki a magyarokkal az országból! rigmus.
Hirdetés

Mădălin Guruianu, a Nemzeti-Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi vezetője még tavaly decemberben tett feljelentést a rendőrségen a román nemzeti ünnepen történt két szélsőséges megnyilvánulásról. A politikus először azt jelentette, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szervezet radikálisai magyarellenes jelszavakat skandálva vonultak fel Sepsiszentgyörgy utcáin, majd ugyanaznap azért is panaszt emelt, mert Kézdivásárhely főterén álló épületek homlokzatára gyászlobogókat helyeztek ki ismeretlenek.

Guruianu hétfői sajtótájékoztatóján nehezményezte, hogy a hatóságok nem emeltek vádat egyik esetben sem, és reményét fejezte ki, hogy a döntés nem serkenti a szélsőségeseket még több hasonló cselekedetre. A hatóságok nem állapították meg a két megnyilvánulás gyűlöletkeltő vagy diszkrimináló jellegét. A politikus ezért attól tart, hogy a döntés precedens értékű lehet. Ugyanakkor reméli, hogy a civil társadalom és a politikum nem bátorítja a továbbiakban a szélsőségeseket, akiket nem szívesen látnak Sepsiszentgyörgyön, de az ország egyetlen városában sem. „Viselkedjünk civilizált, egymást megbecsülő emberek módjára” – szólított fel Guruianu. A gyászlobogók kitűzése a román nemzeti jelképek meggyalázásának minősült volna, de ezt a bűncselekményt a legutóbbi módosításkor törölték a büntető törvénykönyvből.

A politikus felidézte: filmezett képsorokat csatolt a feljelentéséhez, amelyeken az az Új Jobboldal szimpatizánsai azt skandálták sepsiszentgyörgyi felvonulásukon, hogy Kifelé a magyarokkal az országból!. A hatóság azonban úgy vélte, a jelszó skandálásához nem társultak olyan gesztusok, amelyek közvetlenül vagy közvetve nemzeti gyűlöletre vagy diszkriminációra uszítottak volna.

Fotó: Gandul.info

Hirdetés