A magyar szabadság szelleme átvonult Kolozsváron

Csendőrök sokasága és román kokárdás ellendrukkerek kísérték a felvonulókat.
Hirdetés

Kolozsvár, március 15., délelőtt fél tizenkettő, református teológia. Az idő a magyarokkal tart. Nem esik az eső. A karhatalom szintén. Minden 10 magyarra esik egy rendőr, csendőr, civil megfigyelő.

A menet elindul, a Klapka-indulóra. Olyan 1000 ember menetel a Kossuth Lajos utcán. A menet eleje díszmagyarban, népviseletben, egyik nóta követi a másikat, aztán kezdik elölről. A menet nagy része civilben, kokárdásan, vidáman diskurálva. A zászlók szintén felvonulnak, ahogy kell. Ott a román, a magyar, a székely, az erdélyi meg az árpádsávos. A tömegben megbúvik egy vármegyés felségjel is, de nem bontják ki.

A Főtéren kiderül, hogy korán érkezett a menet, ugyanis az ökumenikus istentisztelet csak fél egykor kezdődik a Szent Mihály-templomban. Horváth Anna alpolgármester asszony rövid megbeszélést tart a csendőrökkel, és a menet elhalad a templom előtt, befordul a térre, megkerüli a Király szobrát, majd menetrend szerint bevonul az Isten házába.

Néhány román hazafi álldogál a téren. Komoran néznek. Az egyik nagy román kokárdát visel. A másik, egy idős hölgy, váratlanul megszólal: Az román zászló? (Az erdélyire gondol.) Hát nem szégyellik magukat?! Fordítva feltenni a román zászlót. A mi országunkban!

A tér elcsendesül. Odabent zajlik az istentisztelet. Idekint elvonul a karhatalom. Oszlanak a megfigyelők is szanaszét.

De csak egy kis időre, mert az istentisztelet után a menet átvonul a Biasini Szállóhoz. Itt következnek a a himnuszok: a románt nem sokan éneklik, a magyart annál többen. Utána felszólalnak a hivatalos szónokok, a helyére kerül a koszorú, és végre felszusszanhat a hatalom. Ennek is vége.

No de hadd beszéljenek önmagukért a képek: 

Indulás: zászlókba burkolva.

 

Egy jó svádájú csendőr. A sok közül.

 

A jelen és a jövő: Horváth Anna és egy… márciusi kislány.

 

Jó a műsor.

 

A magyar szabadság szelleme bevonul Isten házába.

 

Hirdetés

Egy román nemzetőr, őrzőn, árván. 

 

Irány a Biasini.

 

És érkeznek a márciusi ifjak… 

 

A csendőr és a himnuszéneklő. 

 

A polgármester készül valamire… 

 

És máris vuduzza az ünneplő népet. 

 

 

Fotók: Erdély László, Szántai János. Videó: Oláh-Badi Levente

 

Hirdetés