Bízik a kulturális fővárosi címben Antal

Mert – mint mondja – arányaiban a háromszéki megyeszékhely fordítja a legtöbb pénzt kultúrára.
Hirdetés

Országos szinten Sepsiszentgyörgy önkormányzata fordít a legtöbb pénzt kultúrára (költségvetéséhez mérten), ezért Antal Árpád polgármester bízik abban, hogy esélyesen pályázhatunk az Európa Kulturális Fővárosa címre az Európai Bizottságnál. Ennek egy küldöttségével hétfőn találkoztak Bukarestben: a látogatók bemutatták a programot és ismertették a pályázati feltételeket.

A jelentkezési határidő október 10-e, utána előselejtezőt tartanak, a versenyben maradó településeknek pedig egy év alatt kell elkészíteniük a végleges pályázatot. Az elöljáró derűlátóan néz a kihívás elébe: már feleekkora város is nyert, és Sepsiszentgyörgy az egész Székely¬föld nevében indul – illetve majdnem: Marosvásárhely még mindig nem döntötte el, hogy támogatja-e a kezdeményezést vagy sem, tovább már nem várják, hiszen később is csatlakozhat még –, Marosszék egy része, Hargita megye és természetesen Háromszék is nyakig benne a készülődésben.

Romániának (Görögországgal együtt) legközelebb 2021-ben lehet európai kulturális fővárosa (előzőleg Nagyszeben és Luxemburg volt az, 2007-ben), Székelyföldnek nyolc nagyobb várossal kell megküzdenie: eddig Temesvár, Jászvásár, Kolozsvár, Craiova, Arad, Nagyvárad, Gyula¬fehérvár és Bukarest jelentette be, hogy beszáll a versenybe.
 

Hirdetés