Simona Maya Teodoroiu igazságügyi államtitkárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjét választotta meg alkotmánybíróvá a szenátus szerdai ülésén. A kilenctagú taláros testületbe azért kellett új tagot választani, mert két hete lemondott hivataláról Toni Grebla alkotmánybíró, akit befolyással való üzérkedéssel és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
A szavazás alkalmával Teodoroiu 87 voksot, míg Mona Lisa Neagoe, az ellenzék jelölte 73 voksot szerzett. Teodoroiu megválasztása azt jelzi, hogy a román törvényhozás felsőházában továbbra is többségben van a Victor Ponta kormányfőt támogató koalíció.
Olvasson még:
- Jövő héten már Ciolacu lehet a miniszterelnök, özönvíz volt Temesváron, elmaradhat a szóbeli érettségi – hírmix
- „Kárpátalján a háborúban sem hallgatnak a Múzsák” – Dupka György számolt be Kolozsváron az ukrajnai háború hatásairól
- Rasszista megjegyzések miatt Románia visszahívja kenyai nagykövetét, nyílt napokat tartanak Brassó repterén – hírmix
Politikai elemzők szerint az ellenzék azért is állított saját jelöltet a megüresedett alkotmánybírói posztra, hogy egy titkos szavazáson lemérje: mennyire bízhat azokban a törvényhozókban, akik segítséget ígértek a házelnök, Călin Popescu Tăriceanu leváltásához. Bár a szenátus jogi szakbizottságában az ellenzék jelöltje kapott több voksot, a plenáris ülésen a kormánykoalíció jelöltjét választották alkotmánybíróvá.
A román alkotmánybíróságba háromévente nevez ki egy-egy tagot a képviselőház, a szenátus és az elnöki hivatal. Mivel a lemondott alkotmánybírót a szenátus nevezte ki 2013-ban, megüresedett helyére most a szenátusnak kellett új tisztségviselőt választania.
Fotó: Agerpres.ro