Egymillió eurós filmet forgatnának Márton Áronról

A filmhez szükséges pénzt közadakozásból gyűjtenék össze.
Hirdetés

Márton Áron püspök életéről készülnek filmet forgatni Erdélyben. Az elképzelés Papp László marosvásárhelyi katolikus atyának a nevéhez fűződik.

A hollywoodi szuperprodukciókat is megszégyenítő volumenű filmhez a készítőknek

12 ezer szereplőre (statisztára), 750 lovasra lesz szükségük,

így 140 helység lakóit vonnák be a forgatásba, ami több mint 20 helyszínen zajlana.

Az ötlet onnan származik, hogy a marosvásárhelyi Szent Imre kollégiumban Papp László és kollégái) a diákokat próbálják rávezetni a szolgálat fontosságára, és egyik „ösztönző” egy olyan zenemű– a Népemért vállalom – aminek központi alakja Márton Áron. Ezzel a darabbal – aminek alapjait az atya Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántorral közösen rakta le – turnézva arra figyeltek fel, hogy

a püspök kultikus alakja most is kiemelt helyet foglal el az emberek szívében.

Mivel manapság a képi világnak nagyobb üzenőképessége van, arra gondoltak, hogy egy egészestés játékfilmben mutatják be mozgalmas és példaértékű életét.

Papp László elmondta: ma minden hangos, gyors, pattogó és mesterkélt, viszont ők mégsem ilyen szemlélettel közelednek Áron püspök életé¬hez, hiszen az annyi feszültséget és szépséget tartalmaz, hogy az egymagában leköti az embereket.

Hirdetés

A film rendezése közösségcentrikus, a püspököt a népével és az ezeréves egyházmegyével mutatnák be, mely tájilag is belekerül, így szerepel benne többek között a Perkő, az Egyeskő, a Székelykő stb., és mindig a forgatási helyszín környezetében élőket kérik fel statiszta szerepre.

A forgatás a becslések szerint egymillió euróba fog kerülni.

Ezt a pénzt közadakozás révén szeretnék összegyűjteni, Marosvásárhelyen például a reformátusok, unitáriusok és a katolikusok is ajánlottak fel adományt erre a célra. Papp László atya ismertető körúton, világi intézmények vezetőivel közösen népszerűsíti a célját, ilyen találkozót szerveztek már Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is. Fórika Balázs kántor szerint folynak az egyeztetések arról, hogy a közeljövőben Háromszéken is népszerűsítsék az ügyet, és az a céljuk, hogy a tervezett alkotást mindenki a magáénak érezze.

A film internetes honlapja: www.martonaronfilm.ro.

Kép: szigoruanellenorzott.com
 

Hirdetés