A filmhez szükséges pénzt közadakozásból gyűjtenék össze.
Márton Áron püspök életéről készülnek filmet forgatni Erdélyben. Az elképzelés Papp László marosvásárhelyi katolikus atyának a nevéhez fűződik.
A hollywoodi szuperprodukciókat is megszégyenítő volumenű filmhez a készítőknek
így 140 helység lakóit vonnák be a forgatásba, ami több mint 20 helyszínen zajlana.
Az ötlet onnan származik, hogy a marosvásárhelyi Szent Imre kollégiumban Papp László és kollégái) a diákokat próbálják rávezetni a szolgálat fontosságára, és egyik „ösztönző” egy olyan zenemű– a Népemért vállalom – aminek központi alakja Márton Áron. Ezzel a darabbal – aminek alapjait az atya Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántorral közösen rakta le – turnézva arra figyeltek fel, hogy
Mivel manapság a képi világnak nagyobb üzenőképessége van, arra gondoltak, hogy egy egészestés játékfilmben mutatják be mozgalmas és példaértékű életét.
Papp László elmondta: ma minden hangos, gyors, pattogó és mesterkélt, viszont ők mégsem ilyen szemlélettel közelednek Áron püspök életé¬hez, hiszen az annyi feszültséget és szépséget tartalmaz, hogy az egymagában leköti az embereket.
A film rendezése közösségcentrikus, a püspököt a népével és az ezeréves egyházmegyével mutatnák be, mely tájilag is belekerül, így szerepel benne többek között a Perkő, az Egyeskő, a Székelykő stb., és mindig a forgatási helyszín környezetében élőket kérik fel statiszta szerepre.
Ezt a pénzt közadakozás révén szeretnék összegyűjteni, Marosvásárhelyen például a reformátusok, unitáriusok és a katolikusok is ajánlottak fel adományt erre a célra. Papp László atya ismertető körúton, világi intézmények vezetőivel közösen népszerűsíti a célját, ilyen találkozót szerveztek már Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában is. Fórika Balázs kántor szerint folynak az egyeztetések arról, hogy a közeljövőben Háromszéken is népszerűsítsék az ügyet, és az a céljuk, hogy a tervezett alkotást mindenki a magáénak érezze.
A film internetes honlapja: www.martonaronfilm.ro.
Kép: szigoruanellenorzott.com
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.