Előzetes letartóztatásba helyezték Elena Udreat

Harminc napos előzetes letartóztatást rendelt el a Legfelső Semmítő- és Ítélőszék Elena Udrea ellen a Microsoft-ügyben.
Hirdetés

A döntést Elena Udrea egyik ügyvédje, Marius Striblea jelentette be szerda este. Az ügyvéd elmondta: fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen, ugyanis nem tartják normálisnak, hogy az ügyben érintettek közül szabadlábon vannak még azok, akik Udrea ellen tanúskodtak, és sokakat még ki sem hallgatott az ügyészség.

Mint ismeretes, Udrea mentelmi jogát a képviselőház kedd este titkos szavazással függesztette fel. A korrupcióellenes ügyészség szolgálati visszaéléssel és csúszópénz elfogadásával gyanúsítja a képviselőnőt a Bute boxgála ügyében, amelyet még akkor rendeztek, amikor Udrea turisztikai miniszter volt. A Microsoft-ügyben pedig pénzmosással, befolyással való üzérkedéssel és azzal gyanúsítja Udreát, hogy hamis vagyonnyilatkozatot nyújtott be.

Ezekért a DNA őrizetbe is vette a képviselőt, aki ellen még egy külön letartóztatási kérést is benyújtott amiatt, hogy Udrea megszegte a szabadlábon védekezés, a január 29-én rá rótt igazságügyi felügyelet feltételeit azzal, hogy nyilvánosan kommentálta a vádakat.

Fotó: Mediafax

Hirdetés