Kalózpárti képviselő írja újra az európai szerzői jogot

Julia Reda 28 éves, és a németországi Kalóz Párt színeiben nyert EP-mandátumot. A YouTube és Facebook előtti szerzői jogi törvénykezést frissíti.
Hirdetés

Január 20-án mutatja be jelentését az Európai Parlament törvénykezési problémákkal foglalkozó bizottságában Julia Reda, a németországi Kalóz Párt képviselője a 2001-es InfoSoc direktíváról – vagyis az EP információs társadalomról szóló jogszabályáról. A jelentéstevést élőben lehet majd követni az interneten – tudatja a totb.ro a TorrentFreakre hivatkozva.

A direktíva célja a szerzői jog harmonizálása volt az EU-n belül az információs társadalom változásainak kontextusában – állítja Julia Reda, sőt az európai szerzői jogot hozzá kellett volna igazítsa a digitális kor realitásaihoz.
 
Amely realitások 2001 óta olyan tartalommegosztó kis semmiségekkel egészültek ki, mint a YouTube és a Facebook.
 
 
Ezért Reda jelentése arra fog rámutatni, hogy egy Facebook előtti direktíva elegendő és hatékony törvényi keret-e azok számára, akik az interneten alkotnak és csereberélnek kulturális javakat. A jelenlegi InfoSoc direktívában egyes paragrafusok például még a cédékre vonatkoztak, vagy arra a jogra, hogy elektronikus könyveket a könyvtárak speciálisan erre a célra felszerelt tereiben olvashassunk.
 
A jogszabály frissítésének menetrendje:
  • január 20.: jelentéstevés
  • február 17.: eddig lehet beküldeni a kiegészítéseket
  • február 23/24: bizottsági vita
  • április 16.: szavazás a bizottságban
  • május 20.: szavazás a plénumban.
Julia Reda 16 évesen iratkozott be a németországi Szociáldemokrata Pártba, amelyből viszont távozott, amikor a párt támogatott egy törvényt, amely úgy akarta meggátolni a gyermekpornó terjesztését, hogy közben más területen is akadályozta volna az információ szabad áramlását. 2009-ben iratkozott be a Kalóz Párt frankfurti szervezetébe.
 
Az, hogy az EP a Kalóz Párt egyetlen euroképviselőjét bízta meg jelentéstevéssel a szerzői jogok irányelvéről, szemléletváltást jelez az illető területen.
 
A szerzői jogi reformról a rapportőr itt ír bővebben, politikai pályájáról és elképzeléseiről pedig itt lehet bővebben olvasni.

Hirdetés