Magyar vezeti a leggazdagabb erdélyiek listáját

Idén is a „láthatatlan milliomos” a leggazdagabb vállalkozó Erdélyben.
Hirdetés

A váradi Teszári Zoltánnak, az RCS&RDS tulajdonosának a vagyonát 560 millió euróra becsülik. Ezzel az összeggel a leggazdagabb vállalkozó Erdélyben, a Capital folyóirat 300-as toplistája szerint. Románia legjelentősebb kábelszolgáltatója a semmiből építette fel vállalkozását, mely a digitális televíziózás kelet-európai piacán a multinacionális vállalatok verhetetlen vetélytársává vált. Ma már olcsó IT-szolgáltatásaival is sarokba szorította a multikat. Románián kívül Magyarországon, Csehországban, Szerbiában, Spanyolországban, Olaszországban, Szlovákiában és Horvátországban is tevékenykedik.

2013-ban a telekommunikációs cég 475 millió euró nyereséget és 2 millió euró veszteséget könyvelhetett el. Ehhez képest a cég váradi tulajdonosáról alig lehet tudni valamit. Következetesen távol tartja magától a sajtót, soha nem nyilatkozik, az interneten alig fellelhető. Állitólag egy kétcsillagos szállodában él, az egyik Váradhoz közel eső erdő mellett.

Az erdélyi multimilliomosok listáján a második helyen Ştefan Vuza szerepel 120–130 millió euróra becsült vagyonnal, őt követi a szintén váradi testvérpár, Ioan és Viorel Micula 110 millióval.  

Fotó: reportervirtual.ro

Hirdetés