Marosvásárhelyen tartotta az év utolsó ülését a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A testület elfogadta a Szövetség Állandó Tanács november 27-i javaslatát, így az RMDSZ kilép a kormányból. A szombati ülésen továbbá határozatot szavaztak meg a 12. RMDSZ-kongresszus szervezésére vonatkozóan, ennek értelmében: a kongresszus április 17–18-án, Kolozsváron zajlik. A Mikó-ügy kapcsán állásfoglalást, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatosan nyilatkozatot fogadott el az SZKT.
Kelemen Hunor politikai beszámolójában kifejtette: az RMDSZ-nek hűnek kell maradnia azokhoz az alapértékekhez, amelyeket 25 éve képvisel, de ugyanakkor újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt. Elmondta: a választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte, drámaian csökkent azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik értelmesnek látták a kormányzás folytatását.
Olvasson még:
Kelemen Hunor szerint a szövetségnek most az a feladata, hogy megerősítse azoknak a hitét, akik kitartottak a szövetség mellett, és visszaadja azoknak a hitét, akik elpártoltak a szövetségtől. „A választóinknak a szövetségest, a megbízható partnert kell látniuk bennünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor úgy vélte, a szövetségnek az áprilisban tartandó kongresszusáig kell megtalálnia a jó válaszokat az új kihívásokra. Jelzés értékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban megmérkőző jelöltekre, akik közül egyik sem ajánlott semmit a magyaroknak, mint az első fordulóban a két magyar jelöltre. „Hazudtak, akik azt állították, hogy a magyar-magyar verseny mozgósít” – állapította meg az RMDSZ elnöke.
Azt is elmondta, a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania politikáját. Ezek sorában az oktatás, az egészségügy, a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését, a vidékfejlesztést a többség és a kisebbség viszonyának a hosszú távú rendezését említette.