// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Az SZKT megszavazta, hogy az RMDSZ lépjen ki a kormányból

// HIRDETÉS

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elfogadta Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) javaslatát, így már biztosan távozik a kormányból az RMDSZ. Az ülésen Kelemen Hunor elnök az RMDSZ politikájának újratervezését hangsúlyozta.

Marosvásárhelyen tartotta az év utolsó ülését a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A testület elfogadta a Szövetség Állandó Tanács november 27-i javaslatát, így az RMDSZ kilép a kormányból. A szombati ülésen továbbá határozatot szavaztak meg a 12. RMDSZ-kongresszus szervezésére vonatkozóan, ennek értelmében: a kongresszus április 17–18-án, Kolozsváron zajlik. A Mikó-ügy kapcsán állásfoglalást, valamint a 25 évvel ezelőtti rendszerváltás évfordulójával kapcsolatosan nyilatkozatot fogadott el az SZKT.

Kelemen Hunor politikai beszámolójában kifejtette: az RMDSZ-nek hűnek kell maradnia azokhoz az alapértékekhez, amelyeket 25 éve képvisel, de ugyanakkor újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt. Elmondta: a választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte, drámaian csökkent azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik értelmesnek látták a kormányzás folytatását.

Kelemen Hunor szerint a szövetségnek most az a feladata, hogy megerősítse azoknak a hitét, akik kitartottak a szövetség mellett, és visszaadja azoknak a hitét, akik elpártoltak a szövetségtől. „A választóinknak a szövetségest, a megbízható partnert kell látniuk bennünk” – jelentette ki az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor úgy vélte, a szövetségnek az áprilisban tartandó kongresszusáig kell megtalálnia a jó válaszokat az új kihívásokra. Jelzés értékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban megmérkőző jelöltekre, akik közül egyik sem ajánlott semmit a magyaroknak, mint az első fordulóban a két magyar jelöltre. „Hazudtak, akik azt állították, hogy a magyar-magyar verseny mozgósít” – állapította meg az RMDSZ elnöke.

Azt is elmondta, a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania politikáját. Ezek sorában az oktatás, az egészségügy, a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztését, a vidékfejlesztést a többség és a kisebbség viszonyának a hosszú távú rendezését említette.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro